Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)

II. A tanácsi szervezet és működés jellemzői

talmi szervnek és a legszélesebb tömegszervezetnek deklarálta, a végrehajtó bizottság és a szakigazgatási szervek kettős alárendeltségét írta elő, sőt még a választott tanácsok között is alá-, illetve fölérendeltséget kreált. A második tanácstörvény több mint másfél évtizedes hatálya a tanácsrendszer általános fejlődését elősegítette. A vidéki nagyvárosok közül Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged részére különös jogállást biztosított azzal, hogy ezeket megyei jogú várossá minősítette, s tanácsukat függetlenítette a megyei hierarchiától. A megyei jogú városok igazgatása annyiban is előre lépett, hogy a létrehozott kerületi tanácsok és szerveik ténykedése révén felszínre került a városrészek lakóinak több, addig kellően fel nem ismert, vagy eléggé nem méltányolt ellátási igénye is, melyet igyekeztek céltudatosabban kielégíteni.

Szegeden az 1954-től számított ciklus időszakában 186 városi és 187 kerületi tanácstagot választottak. Ilyen nagy számban azóta sem rendelkeztek képviselővel a város polgárai. A kerületi tanácsok — elsősorban tagjaik kezdeményezőkészsége folytán — sokat tettek a külvárosi részek fejlesztéséért, az ottani lakosság életkörülményeinek javításáért. Az 1956-ot követő konszolidáció idején a tanácsi munka eredményessége nőtt, hatékonyabbá vált a gazdálkodás és az intézményirányítás egyaránt. A hatósági munka törvényességét erősítette, hogy 1957 végén hatályba lépett az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény. Ez az ügyfelek és a hatóságként eljáró tanácsi szervek jogait és kötelességeit egymást feltételezőén rögzítette.

A hatvanas évek második felében a gazdaságirányítási rendszer módosítása a tanácsi tevékenységre is hatást gyakorolt. A szakigazgatási szervek kettős alárendeltségét megszüntették ugyan, az önálló ágazati irányításhoz azonban nem sikerült megteremteni a feltételeket. Szembetűnővé vált, hogy a kerületi tanácsok mesterségesen kialakított területen működnek, így nincsenek tényleges területi érdekek, vagy ha valamiben mégis, akkor hiányoznak a megoldáshoz szükséges — elsősorban anyagi — adottságok. A kerületi tanácsi szervezet ezért egyre inkább csak a hatósági ügyek elsőfokú intézésére specializálódott, nem tudott igazi tényezővé válni a városfejlesztés és a városgazdálkodás-fenntartás terén. Ezt elősegítette az is, hogy a városfejlesztés körébe vágó kérdéseket a városi tanács szintjén döntötték el.

Az 1971-ben megalkotott harmadik tanácstörvény a megyei város fogalmával operálva elismerte ugyan a legnagyobb öt vidéki város sajátos helyzetét az ország településhálózatában, ezeket azonban a megye szerves részeivé tette és a megyei tanács részére felügyeleti jogot biztosított. Egyidejűleg megszüntette a kerületi tanácsokat és helyettük hivatali jellegű, nem választott szervezetet hozott létre. A törvény eredetileg több tekintetben más városokétól eltérő megoldásokat tartalmazott, ezek közül a legjelentősebb a megyei éves költségvetés jóváhagyásánál a megyei városra vonatkozóan külön megállapított előirányzat volt. Néhány év elteltével azonban — a jogszabályok módosítása révén — a megyei városokat megillető legtöbb sajátos jogosítvány megszűnt. Ma már szinte csak az különbözteti meg a többi várostól, hogy itt kétfokú hatósági ügyintézésre alkalmas szervezet működik.

Az 1971-ben választott tanács mandátuma — kivételesen — két év múlva megszűnt, s 1973-ban újból tanácstagi választásokra került sor. Szegeden ennek az adott különös jelentőséget, hogy az Elnöki Tanács rendelkezése alapján ekkor egyesült Szegeddel Algyő, Kiskundorozsma, Szőreg, Tápé, valamint Gyálarét. Az egyesítést gon39