Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)
II. A tanácsi szervezet és működés jellemzői
dos és a részletekre is kiterjedő előkészítő munka előzte meg, a volt községek területén választott küldöttek a városi tanács tagjaiként végezték munkájukat, s a település- részek a végrehajtó bizottságban is képviselettel rendelkeztek. Az ötéves terv hátralévő időszakában különös figyelmet szenteltek a volt községek ellátására, a lehetséges fejlesztési célok megvalósítására. Ennek ellenére a lakosság még hosszú időn keresztül fájlalta-emlegette a községi önállóság elvesztését. Ezt még az igen széles hatáskörrel felruházott kirendeltségek hatósági munkája és az egyesítést megelőzően kilátásba helyezett „városi igényű” gondoskodás sem tudta rövid idő alatt ellensúlyozni. A tanácsi vezetés az egymást követő tervidőszakok kedvező lehetőségeit igyekezett kellően hasznosítani a várospolitikában. A különböző szervek támogatásával ebben az időszakban számos létesítménnyel gazdagodott Szeged (rangsorolás és a teljességre törekvés igénye nélkül említem az északi Tisza-hidat és az 1970-es nagy árvíz utáni partfal-erősítést, a tornacsarnokot és az uszodát, általában a fürdőfejlesztési programot, a lakóházak tervszerű felújítását, s természetesen a tömeges lakástermelés eredményeként a város belső magját szinte körülölelő lakótelepeket, az úthálózat korszerű átépítését, a tömegközlekedés fejlesztését, az első vidéki trolibuszüzem megvalósítását, s még számos más eredményt). A gazdasági szervezőmunka mellett jelentős kezdeményezéseknek voltunk tanúi a tanácsi szféra egyéb területein is. Országosan elsőként szentelt figyelmet a tanács a lakóterületen élők tájékoztatásának és véleményük szervezett módon történő megismerésének, a lakossági javaslatok hasznosításának. A hetvenes évek közepén kialakított tanácskozási központok rendszere a lakóterületi tanácsi munka mintájául szolgált több vidéki nagyváros számára is, függetlenül a helyileg jelentkező előnyöktől. A tanácsi tevékenység korszerűsítése hovatovább folyamattá vált. A harmadik tanácstörvény a népképviseleti jelleg mellett a tanácsok önkormányzati vonásainak fokozatos kiépülését is hangoztatta. Ennek leglényegesebb eleme, a gazdasági önállóság ugyan napjainkig sem érvényesül, néhány összetevője tekintetében mégis helyi sikerekről lehet beszélni. Ilyennek minősíthető a tanácsi szervezeti struktúra önálló alakítása, vagy az életviszonyok helyi rendezése a tanács által alkotott jogszabályok, a tanácsrendeletek révén. Ez utóbbi tevékenység tervszerűségének kialakítása szegedi kezdeményezés volt, hasonlóképpen Szegeden született javaslat alapján vonták össze minden megyei városban egy szervezetté a kerületi hivatalokat. A már említett tanácskozási központok működésének eredményességét volt hivatva elősegíteni a területpolitikai munkatársi intézmény. Jelentős volt a szerepük abban, hogy a tanácstagok választókerületi munkájukban a korábbinál sokkal több, szervezettebb és rendszeres segítséget kaptak a szakigazgatási szervektől, a szolgáltató-ellátó vállalatoktól és intézményektől, s számíthattak a lakóterületen működő társadalmi szervek támogatására is. Az 1985-ben indult új tanácsi ciklus kezdetén a lakóterületi munkában továbblépés következett be. Nemcsak az volt újdonság, hogy a tanácsi osztályok mindegyike kötelezően bekapcsolódott ebbe a tevékenységbe, hanem elsősorban az, hogy a lakóterületi bizottságok anyagi eszközökhöz jutottak — jórészt pályázat útján — a lakóterületi alapból, s a felhasználásról maguk dönthettek. A városrészekben a lakóterületi bizottságok önálló állásfoglalása és feladataik rangsorolása ma még csupán a kezdet, de kiindulópontja lehet egy területi közösségi, társadalmi jogosítvány-együt40
