Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)

III. A tanács és szerveinek teendői. Városkörnyéki kapcsolatok - Szeged és a városkörnyék igazgatási kapcsolata a huszadik évszázad második felében

A terv részletesen említi a város és a szomszédos községek közötti műszaki és népesség-mozgási, valamint a gazdasági kapcsolatokat. Szegedet és a községeket egyetlen településtestnek tekinti, csupán közigazgatásilag jelentkezik különállásuk. Végül jelzi, hogy egy 1946-ban megjelent miniszteri rendelet alapján el kell készíteni a Kiskundo- rozsmára, Szőregre és Tápéra is kiterjedő tájrendezési (területfelhasználási) tervet.

Az 1947-es és a későbbi városfejlesztési terveknek a szomszédos községeket érintő vonatkozásait — Erdei Ferenc nézeteit támogatva — Ruszoly József említett összeállításában2 aggályosnak tartotta, mivel általuk az érintett települések önállósága minden területen megszűnne. A területegyesítést „uniformizált sémá”-nak minősítve fejezte ki ellenérzéseit. A későbbi események is igazolták, hogy a városhoz csatolás tekintetében megoszlanak a vélemények.

3. / Önálló községek létrehozása a város tanyai részein

A szegedi külterületi közigazgatási kirendeltségeket magában foglaló struktúra rövid életűnek bizonyult. A tanácsrendszer bevezetését megelőző területszervezési intézkedések jelentősen érintették a várost. A járások területének rendezéséről szóló 144/1950.(V.20.) MT. számú rendelet úgy intézkedett, hogy a kiskundorozsmai járás székhelyét 1950. június 1-ei hatállyal át kell helyezni Szegedre, egyúttal a rendelet melléklete fölsorolta a járáshoz tartozó községeket is. Az új, szegedi járás e szerint 24 nagyközséget és 2 községet foglalt magába, ezek közül 8 tartozott korábban a városhoz külterületi településrészként. Egy belügyminiszteri rendelet 1952. január 1-jével újabb részt vont ki a város addigi területéből és önálló községgé alakította Domaszéket. A rendelkezésről tájékoztató szerző8 leírja, hogy az intézkedések eredményeként Szeged területe 109,4 km2-re, a népességszám pedig 86.640 főre csökkent. Az önálló községgé szerveződött Ásotthalom (korábban Várostanya) 8.099, a korábbi Felsőközpont Balás- tya néven 6.374, Csengele 3.684, Csórva (korábban Rúzsajárás) 5.023, Mórahalom (korábban Alsóközpont) 6.752, Röszke 4.232, Szatymaz 3.962, a korábbi Lengyelkápolna Zákányszék néven 3.503 fős népességgel rendelkezet ebben az időben, Doma- szék lélekszáma pedig 4.338 fő volt.

A területi reform Fehér István szerint „alapvetően megváltoztatta Szeged gazdasági és a népesség népgazdasági ágankénti struktúráját”. Kimutatja, hogy a külterületi részek önállósítását megelőző évben Szegeden a kereső és az eltartott népesség 38%-a a mezőgazdasághoz, 22,2%-a az iparhoz, 39,8%-a pedig egyéb népgazdasági ágakhoz tartozott. Ezzel szemben 1960-ban a mezőgazdasági népesség csupán 7,1% volt, az ipari és építőipari ágazat aránya 37,7%-ot tett ki, a közlekedés több mint 10%, a kereskedelem közel 8%-kai részesedett, az egyéb ágazatok népessége pedig meghaladta a 37 %-ot.

Immár öt évtized távlatából egyértelműen megállapítható, hogy a szegedi tanyavilág önálló községekké szervezése az intézkedés idején bármennyire is veszteséget jelentett a város számára, de az érintett települések és az ország szempontjából egy8 Fehér István: Gazdasági és társadalmi változások Szegeden a felszabadulás után. 1945-1962. Akadémiai Kiadó. Budapest 1973. 230 oldal (A hivatkozást lásd a 157. és 158. oldalon.)

246