Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)
VII. A rendszerváltások kora Makón (1945-1991)
Forrás: Blazovich László: Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. 5. Csongrádi megye. Bp., 1995. 74. A népszámlálás statisztikai művelet, amelynek célja a népesség számát és egyúttal a legkülönbözőbb életviszonyait feltárni. A népszámlálás intézményére és az elvégzésére, valamint a munka során nyert adatok feldolgozására később hivatalt, Magyar- országon a Központi Statisztikai Hivatalt hozták létre. A népszámlálások egy nemzet demográfiai, gazdasági és közművelődési viszonyairól adnak felvilágosítást. Mivel településenként készülnek, az egyes városokra és községekre nézve is haszonnal forgatható adatokat tartalmaznak. A hivatalos népszámlálások hazánkban II. József uralkodása idején 1875-ben indultak. Előbb, az ókortól kezdve ugyancsak végeztek lélek- és népösszeírásokat, amelyeknek céljai az adózók számának megállapítása, a hadkötelesek összeírása vagy mások voltak. Belőlük csak óvatosan lehet következtetni a népességszámra, illetve a népesség állapotára. Éppen ezért közölt forrásunkban a hivatalos népszámlálások kezdetétől korunkig terjedően mintegy 200 év adatait mutatjuk be, és vonunk le belőle következtetéseket. A népszámlálások módszertana és a feldolgozás módja folyamatosan fejlődött. A népességszámon túl egyre inkább fontos adatokat tartalmaznak a felmérések nyomán született adatok a népesség születési és halálozási viszonyaira, egészségi állapotára, a keresők, eltartottak megoszlására, a gazdaság egyes ágainak helyzetére, a lakosság szociális körülményeire és másokra. Makó a török uralom megszűnte után hamarosan erőre kapott, és más alföldi városokhoz hasonlóan a 18. század végére lélekszáma elérte a tízezret, amely az elkövetkező 100 évben hozzávetőlegesen 50 évenként megkétszereződött. A lakosságszám, bár lassulva, még tovább növekedett a II. világháború idejéig. Sajátos városa ezen időszaknak, hogy nem vetették vissza a lakosságszám növekedését a nagy kolerajárványok (1831-1832, 1972-1873), és az első világháború sem, sőt a trianoni országcsonkítás miatt a közeli elcsatolt területekről menekülők tovább duzzasztották a makói lakosság számát. A második világháború után azonban egy rövid időszaktól (1969-1970) eltekintve a város lakossága folyamatosan csökkent, amely egyrészt a külterületi lakott helyek elcsatolásából származik, másrészt bele illik az 1913-as évektől indult népességfogyás folyamatába. Ám az országosnál nagyobb arányú regisztrált fogyás a város perifériára szorulásából fakadt, valamint abból, hogy 1950-től elvesztette egyik fontos igazgatási funkcióját, a megyeszékhely szerepet. Kevésbé vált vonzóvá a környék falusi, paraszti népessége számára. Sőt bizonyára magában a városban is elvándorlási többlettel kell számolnunk. További sajátos vonása a városnak, hogy bár nemzetiségi vidék szélén állt, mindvégig megtartotta magyar jellegét, elenyésző szlovák, román és német lakossággal rendelkezett. A zsidóság nagy számát a közölt statisztikai adatok nem mutatják ki. A város népességének fogyatkozásához az is hozzájárult, hogy az utóbbi években az iparfejlődés nemcsak stagnált, hanem vissza is esett, gyárak, ipari szövetkezetek és 327
