Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)

V. Fénykor árnyékokkal (1849–1918)

vérkeringésbe. 1883 után a vasút révén jutott el Makóról a hagyma Ausztriába, Szer­biába, Németországba, Svájcba, Boszniába és Angliába. A makói vöröshagyma árát a németországi piaci igények határozták meg. Ha az egyiptomi, hollandiai, olasz vagy spanyol termés rossz volt, akkor a makói hagyma ára megnőtt az európai piacokon, ha nem, akkor csökkent. Az itteni termelés adatai csak becsültek a 19. század második felében. 1899-ben a városi tanács 200000 mázsa termésről adott hírt, a helyi szükséglet ebből mindössze 10000 mázsa volt. A fokhagymatermelés akkoriban a vöröshagyma termelésének talán a tizedét tette ki. Más talajt igényelt, a belső legelők kiosztása után az ennek kedvező földeket, a réti agyagféleséget Makótól nyugatra a telkes jobbágyok kapták, azonban tőlük idegen volt ez a növény. Mind a bécsi, mind a brüsszeli világkiállításon megjelentek a makói hagymakertészek fokhagymáikkal. A makói hagymakereskedelem a 19. század második felétől lendült fel jelentő­sebb mértékben. A kertészek ekhós szekerekkel hordták eladásra terményeiket. A kiegyezés után a Monarchián kívüli országokkal a szabad kereskedelem alapján lehe­tett kereskedni. Az élelmes kertészek ponyvás szekereken is szállították termésüket a piacokra. Őket hívták gatyás kereskedőknek. A hagyma értékesítésében a tergovácok- nak és a kofáknak is jelentős szerep jutott. A hagymakereskedelemben úttörő szerepet játszottak a makói kereskedők közül a külföldre először exportálók. A forrásban idézett felhívás alapján Major Miklós polgármester felismerte, mek­kora jelentőségű lehet a hagyma kiállítása a világpiacon. Nagyobb kivitel, nagyobb árak, biztosabb megélhetés és nyereség. A kiállításra szállításkor azonban gondot oko­zott, hogy a meleg nem teszi lehetővé a hagyma hosszabb ideig történő szállítását. Ezért csak az utolsó pillanatokban indították útjára a kiállítandó szállítmányt. A hagymatermesztés munkamenetéről az első leírást Szőke Mihály hagyma- és zöldségkereskedő fogalmazta meg. Ennek stilizált változatát jelentették meg a világ- kiállítás francia nyelvű ismertetőjében. Első szakmai leírása Csérer Lajos szakíró ne­véhez fűződik. Leírta a kézi termelés minden fontos részletét, a szakszerű tárolást, a szállítás, a forgalmazás, az exportálás formáit. A hagymát nagy szállítási költség ter­helte. Egy 50 kilós zsák hagyma fuvarköltsége Hamburgig például 1 forint 82 krajcár, onnan Londonig 30 krajcár volt. Tőlünk ezért akkor vásároltak, ha a holland és a spa­nyol hagyma nem teremtett konkurenciát. A 20. század első évtizedeiben Makó környékén már mintegy kétezer kisparaszt- család foglalkozott a hagyma termesztésével. Maguk alakították, fejlesztették a dug- hagymás termesztés technológiáját, szerszámaik, eszközeik elkészítését a helyi iparo­sok segítségével tökéletesítették. Néhány jellegzetes eszköze a hagymatermesztésnek: a sorjelző, a hagymakaparó kapácska, a kézi hagymaásó, a kis magvetőgép, a dug- hagyma osztályozó. Ezek az eszközök a századfordulón már alapvetőek a termesztés­ben. A vetőgép alapjaiban változtatta meg a dughagyma termesztését. Könnyebb és gyorsabb lett a magvetés, a dughagyma földjének tisztántartása, de a szedése is. A to­lókapának, a dikkelőnek a feltalálása és gyors elterjedése a hagymakaparás rendkívül fárasztó munkáját könnyítette meg. A 20. század első felében terjedt el a forgatós hagymarosta. Az új munkaeszközök leleményes paraszti ezermesterek találmányai vol­216

Next

/
Thumbnails
Contents