Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)
V. Fénykor árnyékokkal (1849–1918)
A szegények életkörülményei gyorsan romlottak. A lakosság élelmet és adóhalasztást várt. Mivel 1730 óta itt volt a megye székhelye, a megyei tisztségviselők jelenléte és utasításai is megkeserítették a hátralékosok életét. Makó képviselőtestülete a Földhitel Intézettől kért kölcsön fejében a kopáncsi területet és a Maros parti legelőket ajánlotta fel fedezetül. A megyei hatóságok helyes intézkedése volt, hogy az így szerzett pénz nagyobb részét a nyomorgók ellátására kellett fordítani. Az aszálykárok felmérésére kormánybiztosokat rendeltek ki, vetőmagot és pénzt igyekezett az állam biztosítani a gazdaságok újraindításához, kenyeret osztottak, adakozásra szólították fel a tehetősebbeket, és megyei ínségbizottmányokat hoztak létre. Makón ennek vezetője Török Imre főszolgabíró lett. A kenyérgabonát leltárba vették, gyűjtötték az adományokat. Munkájukat az egyházak is segítették. A segély néhány krajcár, egy-két font kenyér vagy pár mérő gabona lehetett. Mintegy 200 rászorulónak nyújtottak segítséget az ínségkonyhák működtetésével. Hollósy Kornélia színművésznő 1864 nyarán a makói szűkölködők javára jótékonysági előadást szervezett. Ekkortájt a koldusok száma jelentősen megnövekedett, nekik nem volt lakásuk, ruhájukra kitűzött kis réztáblácskák jelezték, hogy a kéregetésre engedélyt kaptak a városi hatóságoktól. Éjjeli szállásuk az egyházak által fenntartott — kórházaknak nevezett — nyomortanyákon volt. Az ínségbizottmányok konyháin jutottak némi élelemhez. A nyomorgóknak esetenként kiutalt városi havi segély napi fél kiló kenyérre sem volt elég. A rászorulók étkeztetése országos gondként jelentkezett az aszályos időkben. A helytartótanács egy „tudományos bizottmányt” szervezett olcsó, de tápláló ételek receptjeinek kidolgozására és kipróbálására. Csanád vármegye 1864. március l-jén kapta meg a két olcsón előállítható ínségleves receptjét. A közölt forrásrészletek a jobbnak tartott variációt mutatják be. Egy adag előállítása kb. 4 krajcárba került. Összehasonlítva a korabeli 20 fontos kenyér 1.20 forintos vagy a szalonna 36-40 krajcáros fontonkénti árával valóban nem nagy összeget tett ki. Érdekes, hogy a recept szerint ecetet is tettek a levesbe, ami azért volt fontos, mert a hiányos és egyoldalú táplálkozás miatt terjedt a Skorbut, ami ellen Meskó János megyei főorvos savanyú ételek és torma fo- 59. Érkövy Adolf művének címlapja gyasztását javasolta. Az aszály idején 201
