Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)
5. Grünn János nyomdája 1835–1857
li és kívánja az erőteljesebb polgári haladást: Széchenyi Istvánt, aki 1833. szeptember 3-án a „Duna” nevű gőzhajóval megjelent Szegeden, még az évben a választott község tagjává nyilvánította, a tanács és a községválasztmány elkészítette számára a polgárlevelet „nagy érdemei tekintetéből.”5 A már említett Szegedi Kaszinó is a Széchenyi-féle „eszmesúrlódások”, ezen keresztül a haladó polgári gondolkodás színtere volt már az 1830-as években. Konrád Keresztély mindezek alapján joggal számíthatott az új nyomda létesítését célzó kérés támogatására. Széles látókörének bizonysága, hogy Szeged és a délalföldi régión túltekintve a nemzeti fejlődés, a műveltség országos terjesztése, ezen keresztül a nemzet szolgálata szempontjából is - más városok példája nyomán - előnyösnek tartotta a nyomdászat helyi fejlődését. A városi tanács pártoló felterjesztése a helytartótanácshoz helyesnek mondja Konrád Keresztély indokait.6 A Konrád Keresztély által írt beadvány és néhány más, Szeged tanácsának iratai között található egyéb, reá vonatkozó dokumentum alapján egy jól tájékozott, a gazdasági és kulturális élet fejlődését helyesen értékelő, a polgári haladást szolgáló, szubjektivitástól mentes, tárgyilagos előadásmódjával, mértéktartó hangvételével is rokonszenves nyomdász alakja rajzolódik ki előttünk. Mialatt a helytartótanács kérésének megfelelően a város tanácsa adatokat szerzett be Konrád Keresztély vagyoni viszonyairól és „személyes tulajdonságairól”, a fiatal Grünn János, arra gondolva, hogy egy újonnan létesített, új felszereléssel, a kőnyomtatás új lehetőségeket magába foglaló technikáját is alkalmazni kívánó, a megrendelők által jól ismert személy által vezetett nyomda a régebbi üzem fennmaradását versenyével esetleg veszélyeztetné, lépéseket tett, hogy megakadályozza az engedély megadását Konrád számára. A város főbírájától kieszközölte, hogy hivatalos iratot kapjon nyomdája teljesítőképességének kihasználatlanságáról, arról, hogy a megrendelés mennyisége egyetlen nyomda számára is kevés. Ebből az 1836. augusztus 26-i keltezésű iratból ismerjük az akkori szegedi nyomda 6 segédje közül háromnak a nevét: Bonak János, Kovács János, Roger Ferenc. A nyomda teljesítőképességének megvizsgálására kiküldött tanácsbeliek, Kolb József és Wöber György csak az említett három segédet kérdezték meg, akik a harmadik nyomtatóprés háromnegyed éven át tartó kihasználatlanságáról beszéltek. Szerintük a harmadik a kalendáriumok kinyomásának megtörténte után állt. A megkérdezett segédek ezen állítását később a városi tanács nem fogadta el hitelt érdemlőnek, mert úgy látta, hogy a segédek nem nyilatkozhattak munkáltatójuk véleményétől eltérően.7 A vizsgálódást végző két tanácsnoknak Grünn János egy „jegyzőkönyvet” is bemutatott, amely az 1834. évben készült nyomtatványokat, az azokhoz felhasznált papírmennyiséget tünteti fel. Ezzel is a nyomdai munka szűkös voltát kívánta bizonyítani. A kimutatás hiányosnak tűnik; 545 tételt sorol fel, az egyes tételek mellé írt felhasznált ívmennyiségek (Bögen) összeadásának végeredményeként 94 715 ív jön ki. Ez kb. 18,9 bála papírmennyiségnek felel meg. Nem valószínű, hogy a szegedi nyomda 1834-ben, amikor már 3 nyomtatósajtóval és hat alkalmazottal rendelkezett, mégis kevesebb papírt dolgozott volna fel, mint amennyire már 1817-ben képes volt. (Az 1817. évi 45 bálás adatot - mivel akkor semmiféle különös érdek nem befolyásolta a valóságos adatközlést - hitelesnek tekintjük.) E német nyelvű, Grünn János által aláírt iratot, amely egyébként értékes adatokat tartalmaz a Grünn-nyomda üzletkörére, hiányos volta miatt félrevezető célzatúnak tekintjük, annak ellenére, hogy Wöber György és Kolb József hitelesítették.8 74
