Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)
5. Grünn János nyomdája 1835–1857
Grünn János e két dokumentummal és a budai Egyetemi Nyomdától beszerzett, már említett „bizonyítvánnyal” 1836. október 6-án benyújtotta a városi tanácsnál a helytartótanácshoz továbbítani kért iratát. Ebben a mellékletek által nem igazolt tételeket is megfogalmaz, így pl. azt, hogy Békés megyétől nem kap megrendeléseket. Az 1834. évi „jegyzőkönyv” tanúsága szerint az általa megjelöltnél szélesebb területre terjedt ki a megrendelők köre. A Grünn által említett helyeken kívül Csanád, Csongrád, Szolnok megyei helységekre is. Az elegendő munka hiányát hangoztató tételeinek az a tény is ellentmond, hogy ugyanezen kérvényében nyomdaüzeme kőnyomdával való kibővítésének engedélyezéséért folyamodik. A kérvény szubjektív indulatoktól sem mentes. Grünn biztosítani akarta a maga számára a nyomtatás monopóliumát, ezért Konrád Keresztély nyomdaállításának eltiltását kérte. Hivatkozott az 1804. április 20-i „királyi parancsolatra”, amely megtiltotta Magyarországon új nyomdák felállítását, mert nyomdai intézetek már így is felesleges számban vannak, továbbá idézte az 1806. március 18-i királyi rendeletet, amely a meglevő nyomdák számának csökkentéséről szólt. E rendelkezések a nyomtatványok felforgató hatásától való félelmet tükrözték. Az említett rendelkezések azonban csak átmenetileg akaszthatták meg az iparág fejlődését: új nyomdák már az 1810-es években is keletkeztek. Elegendő, ha az esztergomi nyomdára utalunk, amelyet Grünn János nevelőapja rendezett be Beimel József számára. Ez a nyomda prímási nyomdaként működött az 1820-as években. 1828. július 29-én pedig Beimel József Pest magisztrátusához folyamodott, hogy e városban új nyomdát rendezhessen be. A pesti tanács felterjesztette a kérelmet a helytartótanácshoz, amely azonban elsősorban Helmeczy Mihály író, nyelvújító, műfordító (később a Jelenkor c. folyóirat szerkesztője) véleménye alapján elutasította a kérelmet. Helmeczy az ügy kapcsán azt írta 1829. január 31-én, hogy a hazánkban működő 46 nyomda számát felesleges szaporítani, mert a munkát ezek is bőven el tudják látni. A kevés munka miatt nem tudnak technikailag fejlődni, ráadásul a külföldön készült nyomdatermékek elárasztják a hazai piacot, emiatt a meglevő magyarországi nyomdák is nehézségekkel küszködnek. A helytartótanács Helmeczy és mások véleménye alapján elutasította Beimel pesti nyomdaállítási kérelmét.9 Beimel József azonban 1829-ben házasság útján mégis befolyásra tett szert a pesti nyomdaiparban. Visszatérve Grünn János kérelméhez, a város tanácsa kitartott eredeti álláspontja mellett: szükségesnek mondta a második szegedi nyomda létesítését. 1836. szeptember 12-i iratában leszögezte, hogy a városban két nyomda is megélhet. Ezért megújította Konrád Keresztély kérelmének korábbi felterjesztésekor kifejtett pártoló álláspontját. Azzal is nyomatékosította véleményét, hogy Konrád Keresztély vezetése alatt a szegedi nyomda a város részére szükséges összes nyomtatványokat „nemcsak tisztán, hanem hiba nélkül és tökéletes pontossággal” készítette, továbbá „mindenkor a legillendőbb áron”, sőt a kórházi nyomtatványokat díjazás nélkül állította elő. Konrád - a város számára előnyösen dolgozó nyomdász lévén - a vezetők sajnálják, hogy távoznia kellett a nyomda éléről. A tanács Grünn János kérelmét ennek ellenére 1836. október 25-i ülésének határozatából felterjesztette a helytartótanácshoz, kifejezve, hogy Konrád Keresztély választott polgár nyomdaállítása a város gazdasági és kulturális életére nem elhanyagolható előnyökkel járna. 75
