Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)
3. A szegedi nyomdászat az 1810-es évek elejétől Grünn Orbán haláláig
A szedéshez 4 szedőállványt használtak. A szedő ezekre helyezte rá a betűk tárolására szolgáló rekeszes szekrényt. A kiszedett formákat 2 formaállványon tárolták. A sorjázok segítségével (négy sárgaréz sorjázó volt) előállított sorokat szedőlemezekre helyezték, amelyekből 1 db regal, 4 db ívrétes, 4 db negyedrétes és 4 db nyolcadrétes nagyságú állott rendelkezésre. Egy külön ládában tartották a fametszetdúcokat és a szegedi megrendelők számára szolgáló metszeteket. (Utóbbi csoportba tartozhattak pl. a szegedi várat különböző oldalairól bemutató metszetek.) A betűket 33 szekrényben tárolták, ebből egy 12 fiókos szekrény a címbetűket fogadta be. Egy külön szekrény a díszek tárolására szolgált. Fontos segédeszköz volt a simítógép, amelyet vassal rögzítettek. Ezen kívül volt egy mérleg is, különböző súlyokkal és 250 öl kötözőzsinór a nyomtatványok számára. A szegedi nyomda több kellékkel volt felszerelve, mint pl. a neves sárospataki nyomda, ahol 1820-ban csupán 8 szedőlemez található. Sajtó három volt ugyan, de csak egy használható állapotú. 37 betűtartó szekrényt is felsorol a sárospataki leltár, de ebből csak 35 jó vagy középszerű állapotú.42 Az 1826-os Grünn-leltár külön alfejezetben sorolja fel a rézmetszeteket. Pontos számukat nehéz lenne megállapítani, mert a leltár csak a raktáron lévő azon könyveket említi (pontosan 8-at), amelyekhez egy vagy több rézmetszet készült. A leltár B. részének utolsó alfejezete a korábban - tárolásuk helye szerint - már említett záródúcokon és fametszeteken kívül még 167 db fadúcot említ, amelyek 4 könyv illusztrálására szolgáltak (pl. a Misekönyvhöz 36, a Traumbüchelhez 90 db stb.). Megjegyzi még, hogy 4 szegedi címer, 4 Csongrád vármegye címere, 4 Szabadka város címere, továbbá 20 db magyar és erdélyi címer, egy haláleseti jel, a kalendáriumokhoz használt állatövjegyek (összesen 12), csillagászati dúckészlet, továbbá 10 db L. S. dúc. A nyomdafelszerelés leírásából az is látható, hogy betűöntő felszerelést nem tartalmaz. Amelyik nyomda birtokolta ezt az eszközt, annak nagyon fontos tartozéka volt. A Grünn-nyomda e műszerrel nem rendelkezett, így Grünn Orbán nem matricák beszerzése és saját öntés, hanem kész betűk vásárlása útján fejlesztette mindvégig betűkészletét. Semmi sem támasztja alá Pusztai Ferenc: Nyomdászati enciklopédia (Budapest, 1902.) és a Nyomdászatunk 500 esztendeje (Budapest, 1940.) c. munkák azon állítását, hogy Grünn - nyomdájának megalapítása után - azt betűöntődével bővítette. Az említett két műre hivatkozva kritikátlanul átveszi az állítást Nagy Zoltán: A magyar betűöntés a 19. sz.-ban c., kéziratos művében, amelyet 1978 júliusában zárt le. Pedig néhány, az 1800-as évek első három évtizedéből való Grünn-nyomtatvány kézbevétele bebizonyíthatta volna számára, hogy Grünn leginkább az Egyetemi Nyomda betűöntödéjéből származó öntvényekkel fejlesztette szedőanyagkészletét, ezért műhelye nem sorolható a hazai betűöntéssel is foglalkozók közé. Az Egyetemi Nyomda ekkor még - tudomásunk szerint — nem forgalmazott matricákat. A leltár harmadik része, az Inventarium sub Lit. C. a nyomdához tartozó kézikönyveket sorolja fel, amelyek között — a korábban már említett - nevezetes nyomdászati szakkönyvek mellett a Grünn-nyomda saját kiadású könyveihez szükséges, Bécsben, Nagyszombatban, Pozsonyban stb. megjelent kézikönyveket is találunk, (pl. Marcus Tullius Ciceronis Epistolae. Nagyszombat, 1782., Syntaxis Omata. Nagyszombat, 1783., Thesaurus Lingvae Latinae ac. Germ. Scholastico Litterarius, I. Pars. Bécs, 1777. stb.) Számos, saját nyomtatványának egy-egy példánya szintén szerepel az össze60
