Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Boldogasszony ágya (A szülés hiedelmei)
Bemöntem a közjegyzőhöz és mindönt elintéztem. Azúta, hogy őszinte lögyek, nem merek kezdeni senkivel se. Hát nem akar lönni becsületes embör, aki az öreget vállalja?! (PetákIstvánná, Kiskundorozsma) * * * 1942 óta vagyok szülésznő Szegváron. 1951 óta a szülőotthonba dolgoztam, akkor én már nem jártam ki sehova se. Évente olyan nyolcvan-száz gyerek született a kezem alatt. 1945-be még volt segítségem, aztán az is meghalt. Akkor én már magam voltam. Azelőtt kint szültek háznál az asszonyok, és idegenkedtek a szülőotthontól. Hát a háznál borzalmas volt. Volt amikor mosdótál se volt. Rettenetes szegénység volt itt akkor. Hogy hol szültek? Ágyon, földön meg kocsin. Kit hol ért az ámmen. Borzalmas viszonyok voltak, tisztelet a kivételnek, de a falu túlnyomó része nagy szegénységben élt. Persze, hogy voltak gazdák, akiknek hetven-nyolcvan hold földjük volt. Az biztos, hogy nem szült szalmazsákon, strózsákon. Nem volt villany, petróleum volt. Jegyre kaptuk a petróleumot. Sok helyen a gyerekek is bent voltak, amikor szült az asszony. Kértem, hogy távolítsák el őket, de csak maradtak. Lefektettem őket. Az asszony jajgatott. A gyerek ezt mind hallotta. Amikor aztán elérkezett a szülésnek az ideje, én vezényeltem. Mondom a nagymamának, legyen szíves az ágynak a végihez állni, és tartsa nekem a lámpát. Szegény tartotta a lámpát. Közbe megszületett a gyerek a lámpaüveg leesett és odagurult a gyerekhez. Odatettem a kezemet elibe és megégette az én kezemet. Mert ha nem, akkor a gyerek ég meg. Egyszer például éjjel, már nem tudom megmondani, hány órakor, bekopogtak. Bekopogtak. Kinézek az ablakon. Tessék? Az Osztorán, az a Tisza mellett van, legalább hat kilométer ide, van egy szülő nő. Ez kérem februárba volt, amikor már kezdődött egy kicsit engedni az idő. Nem volt már az a szigorú tél. Hát mondom, rendbe van. Ugye kocsival szoktak értem jönni, hozzá voltam szokva ahhoz. Mondom, hát hol a kocsi? Aszongya, hogy hát nem kocsit, hanem lovat hoztam. Aszongya, képtelen a kocsi kimönni oda, lovat hoztam. Olyan az a föld ott, hogy ragad. Sár, fekete föld. Aszongya, üljek föl a lóra. Semmi szín alatt nem ülök föl a lóra, bár ültem már lóháton gyerekkoromba. Mondom, nézze, én semmi szín alatt a lóra nem ülök föl. Hát vezette a szerencsétlen. Mondom, jó, hát odáig ez meg van, hogy én megyek, de a lábam benne van a börtönbe, mert ha rendellenesség történik, mi az istennyilát csinálunk? Mit csinálunk? Persze, az a férfi nem tudta. Hát ki is mondom, a Jóisten vezette a kezemet. Szóval kiértünk oda. A hócipőmet levette a sár. Sárosán, piszkosan megérkeztem és hozzáfogtam. Hál’istennek szerencsésen lebonyolódott a szülés. Három óráig ottmaradtam, két óra hossza igazságosan az ottmaradás, ottmaradtam három óráig, hogy nehogy valami történjék. Mikor jöttünk visszafelé, itt a Kurcán jöttünk keresztül, ahol lemennek a tehenek. Aszongya, próbáljunk meg itt 73
