Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)
tóttá ki. Úgyhogy teljesen összevagdosta a kötőt a vályúba. Apróra. Hiába zörgetett az az ember, nem engedte be. Mikor aztán vége lett, hogy már teljesen összetörte, akkor kinyitotta az ajtót. Az ember akkor mán elment. Ment mán az ispán úrhon, hogyhát adjon kocsit, mert a felesége nagyon beteg. Oszt nem tudták, hogy mi baja van. Főtették oszt a kocsira, Szentesen vót akkor orvos, itten nem vót, és mire odaértek az orvoshon, akkorra meghalt az asszony. Úgy tudták, hogy Kecskés nevű vót az ember, a feleségit nem tudom, hogy hívták, csakhogy agyonverte a baltával az a másik asszony. Babonás vót az az asszony. Megrontotta amannak a tehenit. (Halál Ignácné, Szegvárj 140. Hát mikó megvettem a tehenet, aszongya a tót asszony: Tehén veszi, tej nem veszi. Hát mi az apád faszát, hátha a tehenet megvettem, akkó csak ott van a tej is. De csak mondja az öregasszony: Tehén veszi, tej nem veszi. Hát nem tudok én avva a tót asszonnyá semmire se menni. No, mikor osztán hazamentünk, egy asszony mondja: jó van, aszongya, a vályúba öntsön egy kis tejet, osztán a fejszefokáva vagy a baltafokka veregesse meg. Hát osztán az ipám beleöntötte, hanem persze ű nem a fokával verte, hanem megverte az élivei. Akkorra odament a tót ember, az ura. Aszongya: hej, Ádám bácsi, de nagy kárt csinát, az én asszonyomat összedarabolta. Ez pedig megtörtént. (Nagy József, Nagymágocs) 141. Hát például nálunk történt ilyen. Szóval nekünk vót tehenünk. Csak ekezdték fejni, és csupa vér vót a tej. Hát aztán persze, hogy valaki odamönt. Egy öreg bácsi. Oszt aszonta, hogy sömmi mást nem kő csináni csak egyedül a disznóvályúba tönni, és a baltafokával verni a tejet, majd az illető rettentő jajgatva mögkerül. És elő is kerüt a szomszéd embör. És aszonta: Hagyjátok most már abba, mert nagyon fáj a derekam. Ez nálunk történt mög. (Varga Istvánná, Hódmezővásárhely) 142. Én mög úgy hallottam a tehénrontást abba az időbe, abba a múlt rendszörbe, hogy amik tehenet mögrontottak, nem adott tejet, mög véröset adott, akkor azt mögfejték este, amilyet adott. Akkor oszt éjfélkó főforralták a hétlyukú patkót, ami a ló lábán vót patkó, azt a küszöbre tötték, és öntötték rá a forró tejet. Oszt akkó vagy baltával vagy kaszakalapáccsal verték. Oszt akkó az illető, aki mögrontotta a tehenet, mögjelönt, de nem a magánképibe, csak a hangja jelönt mög, hogy „ne bántsatok, visszahozom a tejet.” Szóval csak a hangot hallották, és másnap rögge röndbe vót a tehén. (Juhász István, Csanytelek) 63
