Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)
143. Mikor én idekerültem tizenkilencbe, hát az apósom mesélte, hogy egyször a tehenük nem adott tejet. Elmondjam? (Mondja!) Nem adott tejet. Hát mi a hibája, mi a hibája? Nem tudta elképzelni. Vót itt egy vén boszorkány valaki, de nekik is vót az lakójuk, mert kettes szobájuk vót és beengedték lakónak. És azt mondja az apósom, mi az isten van evvel a tehénnel, hát olyan sok tejet szokott adni és most nem ád?! Hát megrontották! Ezt sose felejtem el, de csak ezt az egyet tanultam tűle. De az ő anyja, apja valamit tudtak, dehát én akkor nem is törődtem vele. Hát sok bajom vót. Összekerültünk úgy, mint az ujjam az urammal, möntünk a fődbe kapálni mindenfele. Hát az ilyesmivel nem foglalkoztam. No osztán azt mondja, hallod-e, asszony? az anyósomnak, a feleséginek mondja, hallod-e, asszony, én valamit akarok csinálni. Én hallottam apámtul, az mög még az ü édösapjátul, hogy ez a Mácza néni olyan rontó asszony! Aszongya, tudod, mit csinálok, azt amit az én anyámtul meg az én apámtul hallottam. Marton Mátyás vót az apósom. Annak mondta, hallod-e Matyi, eredj, oszt a disznóvályút tödd ki az udvar közepire, vögyél egy baltát, öntsél bele két deci tejet és fogd mög a baltát és vagdossad össze-vissza, de ahogy csak tudod, de erősen, majd az illető idegyün a kapura. De be ne ereszd, hanem csak vagdossad, csak vagdossad, hadd fájjon neki! Ezt tanultam. És mögvagdosta. Tényleg igaz vót. Azt mondja az apósom, na figyelj, asszony, majd zörög a kapu. Egyször csak hallja-e hé, kend, zörgetik a kaput. Aszongya, hadd zörgessék, de csak én vágom és vágom. Kiabálták, hogy Matyi bácsi, Matyi bácsi, jaj, jaj, jaj, ne bántson, ne bántson, ne csinálja már tovább mert nagyon fáj a bűröm, mög mindönöm! Aszonta, de a fene a bűröd ögye mög, mög az anyád erre-arráját! Mögmondták, hogy te olyan boszorkány vagy, másutt is miért csináltál ilyet? Vagdosom és vagdosom a bűrödeí. Utóvégre sírvafakadt úgy könyör- gött, a kaput annyira verte. Nem engedte be. Hát egyször majd még megint elgyün és bocsánatot kér tűle. Aszongya az apósom, ez való, így igaz, ez őrajta történt mög. (Szabó Gábornó, Mindszent) 144. De ne nevessenek ki! 1940-be laktunk a sövényházi kerületbe, a Levelényi-majorba. Vittünk alsó Ányásrul egy tehenet fejőre. Oszt akkó ottan lakott a majorba egy fiatal pár család. Ennek vót édösanyja, aki Kistelekön lakott, és akkó ez az asszony, ez így tudott a tehénrontásokrul. És akkó eljött oda mihozzánk Kistelekről Levelényre. Akkó ez az asszony bemönt az istállóba a lányával mög a két onokájával. Akkor utána azon az estén már nem bírtuk a tehenet mögfejni. Úgy rúgott, vágott. Még a falra is mászni akart, ha bírt vóna szögény jószág! Utána mikó az én jó anyám odamönt hozzá nagy nehezen olyan vérös tej gyütt tűle, hogy tiszta vérbe vót a tej, oszt akkó kommendálták, hogy idemönjön, odamönjön. Alsórétre is elmönt oda is, aztán elmönt a gazdájáhon, hogy mi történt a tehenivel. Akkó gyütt egy jó asszony. Oszt akkó aszonta, hogy majd ő azt a tejet, fejje 64
