Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Tanulmányrészletek
„Arra is emlékszöm, ami a templomba történt. Ott vót az unokatestvéröm, Ágnis, Ilka, mög az anyám. Aszonta, hogy mikor a pap fölemeli az oltári szentségöt, akkor ű összeesik. Aszongya, vigyázzatok, hogy nagyon ne üssem mög magamat. És úgy is vót. Összeesött, amikor a pap fölemelte a szentségöt. Láttam. Én is ott vótam a templomba. Akkor a pap azt mondta a harangozónak, hogy húzza ki a sekrestyén körösztül. Az én anyám mög mögfogta a lábát, akkor vót új cipő a lábán, hogy le ne essön. A pap nem engedte. Erre az anyám meglökte a papot, a pap mög visszalükte. Az én anyám ezért hét napig ült is, mert lecsukták. Tudja, mit mondok magának, mikor kivitték a sekrestyén körösztül a templomkertbe, ott elaludt. Hoztak a szomszédok pokrocot, mög párnát a feje alá. Az összes nép mind kimönt oda, senki nem maradt a templomban, csak a pap mög a harangozó. Ágnis mög aludt és énekölt.” Amíg Piroska néni egykori adatközlőimhez hasonló dolgokat mondott el, az összevetés lehetőségére gondoltam, és arra, hogy bizonyára a legdöntőbb események emlékei maradtak meg. Azok, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták az emberekre. Ha titokban is, de biztosan foltették a falu lakói a kérdést, vajon normális-e Bartuk Ágnes? Kérdeztem az idős hölgyet, adatközlőmet én is. Tagadta, hogy baja volt, hogy hibádzott egy kereke. Csak mikor elaludt... Igenám, de akkor mi volt vele? „Hát mi vót vele? Hát az orvosok se tudták. Az én apám az égadta világon mindönhova elvitte. Vót az elmén is. Ott is vót. Nem tudtak rajta segíteni semmit se.” „Arra is nagyon emlékszöm, hogy éjszaka is kimönt a temetőbe. A sírokról szödött virágot. Hazahozta a virágot egy jó nagy dobozban. Aludt, és amikor aludt, fölvött egy virágot. Tele vót embörökkel a konyha. Fölvette azt a virágot és feje fölé fölemelte. Addig nem engedte el, amíg nem az nyúlt érte, akinek szánta. Mögfogta őt is, de nem engedte el. Soha nem felejtöm el, vót egy asszonynál egy ilyen karontilő gyerök, és ahogy az hozzáért, elengedte.” Különc viselkedésére, betegségére lehet, hogy ma már magyarázatot találnának az orvosok. Megállapíthatnák a diagnózist, akkor viszont arra is fény derülne, hogy milyen egy táltos, egy extázisbán szenvedő sámán. Hiú ábránd, hogy vérszerinti testvére kifecseg valami titkot. Legalábbis így gondoltam. Csalódnom kellett. Nem jutottam közelebb a megoldáshoz a beszélgetés során. Pedig újra és újra a ..különlegesről” kérdeztem Piroska nénit. Nem látott-e, nem tapasztalt-e valami olyat nővérén, amit sohasem látott az életében? „Emlékszem, mikor azt mondta, na gyünnek a boszorkányok. Mielőtt kimöntek Amerikába, elmöntünk a nagynénénkhöz, az mög a Fölvégbe lakon. Mikor möntünk hazafelé, egyik felől Ilka, másik felől Vilma fogta. Én mög anyám möntünk utána. Aszonta Ágnes, édösanyám, levetkőztetnek. Kilépőn a szoknyábul. Aszongya, siessünk, aszongya, már levetik még az alsóruhámat is. Édösanyám, aszongya, énekölje el a boszorkányok nótáját! 273
