Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Tanulmányrészletek
Őrdöngösök Bevezető Annak idején a táltosok után való kutatás vezetett a Teknyőkaparó nyomára, most ismét nekik köszönhetem, hogy rábukkantam tájunknak a néphit szerint természetfeletti képességekkel fölruházott embereire, „ördöngöseire”. Őket az egymástól távol eső községek úgy ismerik, mintha egymás mellett lakó szomszédok igazítanának útba egy-egy falu csöndes utcájában. így a megye nagy részében ismert két ördöngös mellett egy- re-másra néven nevezték azokat a kisebbeket is, akiknek tetteit szintén megőrizte a szájhagyomány. Sokszor olyan érzésem támadt, mintha egy-egy ördöngös nevének kimondása következményekkel járhatna az illetőre nézve. A névvel emlegetett őrdöngösök többnyire a múlt században éltek. Adatközlőim gyakran bizonytalanok voltak az ördöngös pontos megjelölésében. Sok esetben a községek temetőiben végzett kutatás sem vezetett eredményre. Nyomuk sincs azoknak, akikről a szájhagyomány viszonylag pontos adatokat szolgáltatott. így a tényleges időpontokat és a személyekre való utalásokat mindig fenntartással fogadtam. A népi szövegekre azonban úgy tekintettem mint mindent meghatározó, egyedüli tényezőre. Igaz, már alig tudtak lényegeset mondani róluk, cselekedeteiket azonban részletesen idézték. A közreadott szövegek a tudós pásztorokról, kocsisokról, gyógyító emberről szóló hiedelemmondák körébe tartoznak. Alapos és minden részletre kiterjedő gyűjtések e témakörben elsősorban Luby Margitnak, Balassa Ivánnak, Szűcs Sándornak, Ferenczi Imrének, Pócs Évának köszönhetők. Ezek elsősorban a Nyírség és a Sárrét vidékéről valók. Az országos anyagban eddig Csongrád megyéből csak szórványgyüjtések fordulnak elő. Sem Kálmány Lajos, sem Bálint Sándor nem rögzítette név szerint a tájon föllel- hető „tudományos” embereket. „A kezünkben levő történetekből és adatközlőim egyéb megnyilatkozásaiból arra következtethetünk, hogy az ördöngös kocsisoknak már csak az emlékét őrzi a néphagyomány” — írta 1957-ben Ferenczi Imre. Megállapítása hangsúlyosabbá teszi a Csongrádban most föllelt anyagot. E hiedelmek, hiedelemmondák a népköltészet legmélyebb rétegét jelentik; a tíz-tizenkét soros, töredékes történetek ezért érdemelnek megkülönböztetett figyelmet. Egyetértek Luby Margittal: ezeket a hiedelmeket úgy kell megőriznünk, mint ahogy Bartók és Kodály mentette meg ősi dalaink pen- taton hangsorát. Nemcsak egy nemes néprajzi anyag megmentéséről és föltárásáról van szó, hanem a népi kultúra, a naív költészet nagyívü, töredékes világképéről is. Ősi tapasztalatokban gazdag lelőhelyről. Róheim Géza és Diószegi Vilmos mutatott rá a táltosok olyan jellemvonására, amely az ördöngös kocsisok viselkedésében is tettenérhető. Újab253
