Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
A Teknyőkaparó (A szegedi nagytáj táltosa)
az asszonynak a szoknyájának az alját leszakította. Na mikor vége van a bikaviadalnak, akkor azt mondja a feleséginek, jaj, de elfáradtam. Üljél le! Leült és az asszonynak az ölibe beletette az ember a fej it. Lefeküdt, pihent. Akkor látja a felesége, hogy a szoknyájának a rojtja az embernek a foga közt maradt. Azt mondja, jaj, te, hát te voltál az a nagy bika, aki elkapta a szoknyám alját és leszakította. Aszongya, én. Akkor aszongya a felesége, na de menjünk, mer rögtön itt lesz a másik vihar. Amikor kiértek az útra, akkor már gyütt útbul a másik vihar. Mikor a temetősarkáhon értek, az embert fölkapta a vihar, elvitte. Soha többé nem tért vissza. Mondták abba az időbe, hogy lehet, hogy a Teknyőkaparó vöt. De ez a mi rokonságunkba történt. (Horváth Józsefné, Klárafalva) Jövendölő tehetsége Azt hallottam az édösapámtú, hogy ez a Teknyőkaparó, ez egy férfi vót. Sose borotválkozott, és nem röggelizött. Délbe mindig szalonnát övött, és letérdepölt napkeletnek. És ha valaki Öramönt és köszönt, akkor ű eltűnt. Ha nem köszöntek, akkor falatozott tovább. Nevettek rajta esetenkint, aszonta, nevessetök csak, majd lösz itt, amit nevettök. Mondták neki, hogy mondja mán, hogy mikor múlik el ez a nagy szögénység. Azt mondta, majd ha lőcsetlen kocsik járnak, mög majd, amikor a sütőteknyök a szögre lösznek akasztva. Mög majd, amikor az asszonyoknak nem köll szitálni. Mög majd akkor múlik el, ha nem mindönt az Istenre bíztok, hanem tik magatok is intézködtök. Aszongya az édösapám, hol itt tűnt föl, hol ott tűnt föl, de ha valamelyik faluba vagy megyébe eljutott, ott mindig szörnyű disznóvész lőtt azután. Na, majd fölháborodtak, hogy ezt a Teknyőkaparó csinálja, mer míg nem járt a Teknyőkaparó, addig nem vót vész. Majd egy alkalommal mögjelönt Földeák kömyékin. Épp aratásidő vót, hát a népek fáradtak vótak, mög éhösek is, dühösek is, rászánták magukat, hogy most agyonverik. És a Teknyőkaparó rágyütt, hogy útet ki akarják végezni. Azt mondta, engöm kivégezhettök, de még sokkal nagyobb átok gyün rátok, mert rátok szabadítom a sátán mindön átkát. Nem mertek hozzányúlni. De nem maradt disznó, nemhogy a járásba, még a megyébe se. Még az uraságoknál egy darab se. Hogy a Teknyőkaparó mit csinál, azt senki se tudja, de valami csörgő vót ottan, hetvenhárom nyárfa vót rajta, de gyönyörű, az oldalába. Akkor évbe mind a hetvenhárom nyárfa kidült. A másik évbe annyi vót a malac, hogy nem tudták hová tögyék, még a szögényembörök is áldottak lőttek. (Simon Jánosnó, Makó) 1. Az öreg Teknyökaparórul azt mondták, hogy egy teknőcsináló ember vót. Nem cigány vót. Nagy, száraz ember vót. Jósolt. Utoljára Olaszországba fogoly vótam, még ott is emlegették. De azt senki nem tudta, hogy hun halt meg. Majd mikó idekerűt Apátfalvára, már idős ember vót. De senki se tudja, hogy körűbelü milyen idős, mert mindég aszonta: én nem tudom, 127
