Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
A Teknyőkaparó (A szegedi nagytáj táltosa)
vergődjön vele, aszongya, nem fog elkerülni bennünket. Aszongya, hát mié? Aszongya, idefigyeljen, aszongya, maga álljon ide a kerítés sarkára, oszt majd gyün egy vörös felhő meg egy fehér felhő. Ha a vörös lesz fölü, akkor ne bántson semmit, de ha a fehér lesz folű, akkor evvel — adott neki egy olyan bizonyos fát vagy pálcát —, aszongya, vágjon közé. Oszt akkor a vörös vöt fölül, az ember nem bántott semmit se. Olyan vihar vöt az embernek a tanyája körű, hogy széthányta az asztagot. Oszt míg az összerakta az asztagot újbú, akkorára ük behordtak. Na, aszongya, lássa Pista bátyám, hogy hamarabb behordtunk mink, mint azok. Aztán meg hordták a búzát haza. Aszongya az ember, menjen bácsikám, Pista bácsi, aszongya, hazafele, majd mék én is. Hát aszongya, gyüjjön, elfér a kocsin. Nem baj, aszongya, csak menjen. Hát jó van. Az öreg ballag hazafelé. Ugye ezelőtt az öregeknek hozták haza a búzát a tanyárú, hát a nagykútná megugrott a lova. Ugye, hogy bókolt ottan, cummiszkolt ottan az öreg. Hát mikor hazaér, a Teknyőkaparó ül a pádon a kapuja előtt. Aszongya, hát maga hogy került ide, mikó kerüt e? Aszongya, emlékszik, mikor a nagykútná, aszongya, megugrott a lova, aszongya, akkor rúgtam ódalba. Ezeket meséte mindég öregapám, mer nagyon szerettem mindég ezt a régiségeket. (Tóth Fercncné, Apátfalva) 1. A Teknyőkaparó a nagyanyámná vót részes. Osztán az özvegy vót, oszt elmaradt hét gyerökkel. Oszt vót egy kis födje. Oszt azt mondta, gyütt az eső, oszt aszonta: Rúzsa néni, lögyön szíves, aszongya, vigye ki a tanya háta mögé a sütőlapátot. Állítsa fő. Amire vetik a kenyeret, hogy a nyele lent lögyön. Akkor vigye ki a kisbaltát, és akkor azt mög a csurgásba tőgye, azt is élive fölfele. Oszt gyütt egy nagyon nagy forgószél. Nagy szél. Hogy forgó vót-e vagy nem, csakhogy a körösztöket mind széthányta. Nem is körösztök vótak akkor még, hanem vontatók. És akkor a vontatókat mind elhányta a másokét, az üvéknél mög alig vitte le a tetejit. Oszt mikor visszagyütt, akkor csupa csurom vót, vizes vót. De aszongya neki nagyanyám: mi vót veletök? Aszongya, nem bírtunk vele, aszongya. Oszt mást nem mondott. (Molnár Gézemé, Makó) 2. Ez a mi rokonságunkba történt még Kiszomboron. Kimentek, a temetőné vót nekik födjük. És kimentek oda szénát gyűjteni a feleségivei. Gyűjtik a szénát, már egy kis kazalt összegyűjtöttek, amikor ara Szeged fele fordul, azt mondja a feleséginek, nézd te, ott gyün egy nagy fekete felhő. De hamar, gyorsan eredj föl a kazalnak a tetejire, mer mindjárt itt lesz a nagy vihar. Az asszony főment a kazal tetejire. S odaszól neki az ura, hogyha gyün egy nagy fekete bika, te fogjad a vasvellát fönt a kazal tetejin. Azok mikor majd veszekszenek, birkóznak, te üssed, de állandóan, mindég a vörös bikát üssed. Az asszony ütötte is, de fölkapott az asszonyhon, úgyhogy 126
