Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
A Teknyőkaparó (A szegedi nagytáj táltosa)
4. Az egyik neve István vót, ez biztos. Mer a gazda, mikor gyüttek haza a tanyárul, és ű elkerülte a népet, ő nyitotta ki a kaput az utcán. És akkor mondta, mikor horkant a ló, akkor mondta a paraszt, na, itt mén Pista bácsi. (Mágori Sándor, Makó) 5. Na, és ez említette, hogy végeztek, mentek haza szombaton, az öreg ott maradt. A Teknyőkaparó. A vásárhelyi határba vót, így mondják, én így hallottam. Na ott majd oszt elindultak. A Teknyőkaparó aszonta, majd ü nyitja a kaput. No, oszt az útba meg is rebbentek a lovak. Hát mikor hazaértek, már ott vót. Nyitotta a kaput. Hát aszongya, mikor a lovak megrebbentek, a fülükre ütöttem. Ennyit hallottam. (Takács András, Magyarcsanád) 6. Az ű nagyanyjáékná tartózkodott. Osztán arattak náluk. Ez a Pájó Lajosnak a származatja vót a nagyapjuk. Osztán az aratók mikó bementek mosakodni reggel, hogy früstökölnek, oszt akkó mondták, hogy ejnye, de jó vóna egy kis vöröshagyma, aszongya, olyan jó tejes hagyma, ehhez a szalonnáhon. Aszonta a Teknyőkaparó, János bácsinak hítták, na aszongya, még, aszongya, kendtek megmosakszanak, én addig elmék, oszt majd hozok én. Hát mire leültek, hogy majd esznek, akkorára a Teknyőkaparó nagy csomó vöröshagymát vitt. Hogy hunnan vitte? Erre nem is termelték akkor, aszonták, a hagymát. Itten, má Pátfalván. Elment egyszer osztán, az öreganyjuk ott maradt. Má így mondta anyám. Mint kisgyerek játszott kint a pádon, oszt az ablakba felejtette János bácsi valami kis könyvit. Oszt akkor nagy égzengés, borulás, minden gyütt. Oszt akkor a cséplők lóval nyomtattak akkor, oszt akkor hamar a garmadát hányták össze, hogy meg ne ázzon. Egyszer gyütt János bácsi, aszongya, ne féljenek kendek, nem lesz semmi baj, aszongya, mer én azé is sietek. Eszibe jutott, hogy a kis könyvet ott hagyta az ablakba, oszt a gyerek elkezdte hajtogatni. Tudja, hogy nem vette kend el tülle, az öreganyjának mondta, aszongya, ha eszembe nem jut, aszongya, a községnek még a fundamentumábul se maradt vóna. Hogy a gyerek hajtogatta a könyvet. Hát tudja Isten, milyen könyv vót az?! Áztat mondta anyám mindég, hogy aszonta a Teknyőkaparó, hogy majd meglátjátok, aszongya, tudja az Isten, hány száz esztendővel ezután, aszongya, arrú veszitek észre, hogy a nyár meg a tél különböztetik, hogy aszongya a fák ződellenek. Oszt aszongya, akkor tudhatjátok, hogy a világ végezetinek nem messze van az ideje. (Baka G. Andrásné, Apátfalva) 7. A gazdámná vót béres, és akkor aratás vót. Elment, mikor gyütt egy vihar. Akkor a könyvet vette a kezibe, és a vihar elmaradt. Akkor elővették 223
