Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
A Teknyőkaparó (A szegedi nagytáj táltosa)
za, hogy mikor is érközött haza. Akkor, aszongya, akkor érköztem haza, amikor a margittai hídhon értünk, a lovat ódalba vágtam. Na, jó van. Nyitotta ki a kaput az öreg Teknyőkaparó. Akkó hozzáfogott a gazdaasszony készíteni a vacsorát, mindönt. Hát oszt az öregnek is vót zsebkése. Mindegyiknek. Szöröncsétlenség esetén zsebkést mindég hordani köllött a zsebbe. Mög mikor én is möntem a tanyák közé valamikó, tudja, zsebkésnek köllött lönni, mert nem kérhettem ottan attul az idegöntű, hogy adjon egy övőkést, hogy én önni akarok. Aszongya ott a bérösnek, hát a te bicskád hun van? Aszongya, elvesztöttem. El? Nézd, ahun van e; vötte ki a zsebibű, odaadta neki a bicskát. (Kocsó Sándor, Makó) 2. Egy helyen béreskedtem, nem egy helyen, mert tizenhárom évig béreskedtem, osztán mesélik ottan a részesek, hogy nagy eső vót. Hát mentek haza, mert nem tudtak arami. Azt mondta az egyik részes, én nem mék veletek. Majd elmék gyalog, mondja a részes. Hát a többiek felültek a kocsira, a gazda vitte ükét haza. Hát az, aki nem akart felülni a kocsira, az mákint üt a kapu előtt, mondják ezek. Hát te? Aszongya, nem vettétek észre a kocsi mellett azt a hatalmas forgószelet, én avva gyiittem haza. Hát gondolja, hogy én, pedig fiatal, olyan surbankó legényke vótam, elhittem? Persze, hogy elhittem. De ilyen nincs! (Szentesi András, Apátfalva) 3. Vótak ezek a vándorcigányok, teknyőt kapartak, és hát közbe jósolgattak is, és ez vót az összesnek a lényege. Na ezt, ezt én jóanyám mondta, hogy ő mikor fiatalasszony vó. Mátóékhoz járt egy bácsi. Jani bácsinak hívták. De az sokszor gyütt hozzájuk, és akkor elment segíteni nekik arami is, meg így kapálásba. És mikó arattak, nagyon nagy felhő gyütt. Azt mondta az embereknek: emberek rögtön menjenek haza, mer lesz olyan eső, hogy bőrig áznak. Honnan tudja, Jani bácsi, hát még csak most kezd gyünni a felhő. Figyeljétek meg, félóra alatt ez megtörténik. Én is indulok, csak tik induljatok el, majd én nyitom a kaput nektek. Tetszik érteni? És mikor elindultak, van egy olyan kanális, a kanális ahogy van, ez a csorgó, ahun gyiin keresztül. Csakhogy ez országút részin vót. Gyütt a kocsi, és ott nagyon megugrottak a lovak. Aszongya, mondták az emberek neki, hogyhát Jani bácsi, mi hamarabb hazaérünk, mint maga. No, majd látjuk, aszongya. Akkor oszt, édesanyám így mesélte, és akkor, mikor odaértek a kanálishoz, a lovak nagyot ugrottak, és akkor, persze mentek tovább. Hát mikor hazaértek, hát tényleg az öreg tata nyitta a kaput. Aszongya, hát Jani bácsi, hun gyütt, sehun nem láttuk. De a lovatok hun ugrott meg, nem a kanálisná? Aszongya, ott. Hát ott kerültek el, fiam, benneteket. Ez így vót. (Tóth Sz. Katalin, Apátfalva) ' v» s v*» >».i Y 122
