Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
A Teknyőkaparó (A szegedi nagytáj táltosa)
3. Mikó gyűrtek ezök a zivatarok, akkoriba a régi öregök aszonták, hogy gyün a tátos. Neköm vót egy körösztapám, azt Tátos Jóskának hitték, de egyébként Báli József vót az igazi neve. Csak foggal születőit, oszt akkoriba aszonták, hogy ez tátos, tátos lösz. Mikó gyütt ilyen zivatar, akkó eltűnt onnan hazúrú, úgyhogy nem tudták, hogy hun van. Míg el nem mönt a zivatar, vót olyan eset, hogy két-három zivatar is gyütt egymás után, addig nem jelenközött otthon. Nem tudták, hogy hun van. Bujkált. Mert, hogy foggal születőit, oszt ezért mondják, hogy tátos. (Tóth Siha József Tiszasziget) 4. Az én nagyapám is foggal született. Foggal született és hét évig mindég ha gyütt a borulás, meg gyütt az a förgeteg, akkó az anyja szaladt mindjárt és leterítette a kötöjivel, hogy el ne vigyék azt a fogát, akivel született. Mert avval a foggal még a krajcárt is kétfelé harapta. És ezt tudták. Az én anyám is, mert lánya vót neki. Osztán nem mesélt rúla sokáig. Aki foggal született, az tátos. Azt mondták. Az én nagyapám Kerekes Ferenc vót. Még az élő fát is éjszaka, mikó főkelt, fölhúzta. Ilyen fiatal fákat tövestül, és akkor ment, mert menni kellett neki. Vívni, aszonta. Mindig Kerekes Ferencet nézték, hogy beágyazzon, tudja a búzát. Lóval nyomtattak és beágyazta. Ha pedig sütött a nap, nem ágyazott be. Azt nézték mindég, Kerekes Ferenc ágyaz-e, mert akkó nagy vihar gyün. Ü azt tudta. Mink ezt játéknak vettük. Gyerekek vótunk ugye. Mikor az ötven évet betöltötte, akkor sorolta el ezeket, akkor tudták meg. Hamarabb nem mondott semmit. Kimentek aratni, oszt akkó na, üljetek a kocsira, majd én otthon leszek mire tik. Oszt ott állt a kapuba, aszonta az én anyám. Ott állt a kapuba. A förgeteg elhagyta ükét, egy olyan forgószél vót. Oszt akkó elhagyta ükét, és otthon vót mire hazaértek. Fölvett egy fát az utcán, a vállára vette. A felesége kiment utána, oszt kiabált, hogy gyere vissza, gyere! Vissza se nézett, hanem ment. Az utcáról húzta fel a fákat. Hét évig takargatta az anyja, hogy ne vigyék el a fogát, mert másképpen meghalt vóna. (Horváth Andrásná, Királyhegyes) 5. Egy ember odament egyszer egy nyári délutánon. Mondja a néninek, hogy adjon neki hagymát mög sót, meg tejet, meg kenyeret. Aszongya neki a néni, hogy kenyeret nem tudok adni, mert a kenyér most van a kemencébe. Hát aszongya, adjál tejet! Aszongya, tejet se tudok adni, mert nem fejünk tehenet. Hát akkor adjál vöröshagymát. Azt mondta, nincsen. De minden vót, csak kikosarazta a néni a bácsit. Akkó adjál még sót. Hát aszongya, sót se tudok adni, a kenyeret megsütöttem, a kenyérbe beledagasztottam. Aszongya, akkó cipót adsz nekem, ha visszagyüvök. Dehogy adok, csak annyit sütöttem, csak annyi kenyeret, ami nekünk elég. Aszongya neki erre 111
