Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)
szemverésseí 5. A nagynénéméknél vótam, mivelhogy édesanyám nem vót. Mán akkor olyan tizennyolc éves lehettem. Bejött hozzánk egy bácsi. Több marhákat hajtott oda be az udvarba, és ö meg bejött a kocsmánkba, és ott iszogatott. Mán a kocsma, hogy tél vót, hideg vót, beengedtük a lakószobába. Én meg ott gyúrtam a tésztát. A nap besütött az ablakon. Nagyon szép szőke göndör hajam vót. Akkora vót a hajam két vastag ágra fonva, hogy úgy rá tudtam ülni a végire. És a bácsi nézte a hajamat, azt mondta, hogy hát jaj, de szép haja van, kislányom, magának. Ilyen gyönyörű hajat, aszongya, még nem is láttam, mint a magáé. És akkor a bácsinak mind a két szemibül folyt végig az arcán a könny. Harmadnapra teljesen lekopaszodtam, úgyhogy ekkora kis fűrtöcske maradt meg csak. (Dancsó Flóriánná, Szegvár) U JÉÉv^l 6. Úgy járt az én uram, hogy vót neki egy nagyon kedves barátja. Annak a nénjinek mög vót egy lánya. Most is él. No, osztán valahányszor emönt az uram ehhön a barátjához, az a lány mindég ott vót. Na, majd az mondja az uram, ez a lány ekezdte ütet csipködni. Ez az Annus. Hát osztán zargatták egymást az Annussá a nyári jászol körül. Na, majd aztán aszonta az asszony, Jóska bácsinak az anyja, ennek az Annusnak a szüléje, hogy éhös-e? Aszongya az uram, ü mán gyün haza. Na, majd gyere el hozzánk estére, aszongya. Nem tudom-e, Annus néni, hogy e tudok-e gyünni, mert mán mostan másik helyre akarok mönni. No, oszt aszongya, emönt hozzájuk este, kíváncsiságbul is, hogy ugyan mit akarnak. Hát krumpligaluskát főzött Annus néni. No, oszt aszongya, hogy ki vót mérve négy tányér leves. A Jóskáé, az öregasszonyé, a lányé, mög az uram részire. Mikó ültek oda az asztalhon, a lány odaült az egyik tányér mellé, oszt mondta, hogy te ne oda ülj, oda majd az Illés ül. Ti üljetök arrább! Gyere, Illés, önni! Aszongya, nagyon szépen megköszönöm, de most vacsoráztam. De gyere, ülj ide, neköd ebbű önni kő! Ésszel élt, hogy itt valamit akarnak, hát neköm ez a lány úgy se nem köll. Na, annyira haladtak, hogy mögfogták ketten, hogy csak üljön le oda a padra, oszt ögyön. Hát aszongya, neki eszibe jutott szögény édösanyám, neki az ű édösanyja mondta, hogy öhet akármit, csak az első falatból egy picit engedjön le a fődre. Hát a krumpligaluskábú tőgyek a fődre. De mán annyira vótak, hogy ketten fogták. Hát mégis az üvé vót az erő. Nem ült le, nem övött az ételbű. Ha én abbú az ételbű őszök, én az Annustú nem tudok mögszabadulni. Ezt az én uram mondta. Sajátmagán az uramon történt mög. (Terhes Illésné, Tápé) 10
