Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)
tán nem vette el. Elvett egy másik asszonyt, aztán rá egy hónapra, mikor megesküdött evvel a másik lánnyal, beteg lett az ember. Hát ide hordozták, oda hordozták, ere hordozták, ara hordozták, hát az Istennek nem javul. Se jobban nem lett, inkább lefele haladt mindég. Hát egyszer azt tanáta valaki mondani az anyjának, hogy menjenek el, nézessék meg, hátha megrontotta az a lány, akit felcsinált. Hát elmentek Pécskára. Akkor így mesélte az édesanyja. Oszt akkor azt mondta az ember, aszongya, idefigyeljen jóasszony, a fia meg fog halni. Ez meghal biztos, mert erősebb csinálta meg, erősebb tudománnyal rendelkezik az, aki megcsinálta, mint én. Aszongya, menjen haza, nyugodjon bele, aszongya, a fia meg fog halni. Majd mikor meg akar halni, az, aki megrontotta, az sivalkodva elmegy az ablak alatt. Mihelyt elment sivalkodva vagy kiabálva az az asszony, abba a pillanatba meghal a fia. És ugyanúgy is vót. Hazagyüttek. Pár napra rá elment az asszony az ablak alatt sivalkodva. A fia meghalt. Nem tudtak rajta segíteni. Hogy igaz vót-e, nem vót-e igaz, nem tudom, de az édesanyja ezt mondta. (Tóth Ferencné, Apátfalva) 3. Az én nagynéném rücskös vót, mert himlős vót, oszt rücskös maradt. Oszt nem mönt férjhön sehogy se. Ott lakik egy közeli szomszédasszonyuk, aki haragudott rá, és akkor azt mondták, hogy mögrontotta, azé nem tud férjhön mönni. Na, oszt valaki azt mondta szülémnek, hogy — még akkó olyan szabadkémény vót, nem vót pallatolva —, a kémény alatt gyútsanak valami tüzet, és akkor, hogy már mit hajítsanak a tűzre. Mikor azt a valamit ráhajítják, akkor ódámén, aki mögrontotta. Oda is mönt. De mondták, hogy be nem engedjék, mert annak fáj ahogy ég a tűz, oszt égeti. Oszt úgy is vót. Nem tudom, milyen Erzsók, de nagyon verte a kaput. Eresszetök be, eresszetök be! Oszt nem engedték be. Hát azt gondolták, hogy ű rontotta mög. (Kulcsár Imre, Földeák) 4. Hát ez má régön vót. Huszonkilenc előtt. Valami Dobsa lányok laktak itt. Jártunk így hozzájuk a Gyöngy utcán. Azok vótak így mögrontva. Hogy oszt hogy mint, ugye, azt nem tudom. Csak vót két lány mög két fiútestvér. A két fiú mög egy lány, azok világtalanok vótak. A másik lány, az mög sánta vót. És akkor ezöket úgy mögrontotta valaki, úgyhogy ciroksöprűvel söpreni nem tudtak. Mert ezt valójában én is láttam, mikor ott vótam. Úgyhogy még a szobát is kerti söprűvel söprötték ki. Mert ha ez, amelyik tudott menni, hozzáfogott ciroksöprüvel söpreni, amazok mind a három jajgatott. De én még olyan nem láttam. Hogy ezt mi okozta? Pedig amazok nem látták, hogy ez mivel söpör. Világtalan vót mind a három. (Steiner Imréné, Földeák) 9
