G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)
Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.
610. Január 28-án azon rendelést kapván, miszerint mi, állandóan az előfogati biztos mellett legyünk, kocsikat rendeljünk, és szállásolásnál segítséggel legyünk. Mi engedelmeskedni sietvén ezen parancsnak, ezt eddigelé tehetségünkhöz képest teljesítettük is; de, miután kötelességünk teljesítése nagyobb fáradsággal is egybe van köttetve, alázatos esedezésünk az volna, méltóztatna a fennebbi naptól kezdve, részünkre, fejenként na- pontai 8 ezüst xr pótlékdíjat, kegyesen elhatározni azon időig leginkább, míg ezen nagy teher rajtunk leend. Stumf József, Simegi Imre, Babartzy János, Bállá István, Pipis József, Vajas Mihály, Andrási Károly, Kis György, Fiser József. Országos biztosi rendeletnél fogva, ezentúl naponként csak 50 kocsi kiállítása szükségeltetvén; minthogy az ezeket kiszolgáltatok, tudván szolgálati idejöket, önma- guktól kiállanának, tekintve ezen felül, hogy jelen időkben csaknem mindenki tetemes szolgálatokkal terheltetnék, folyamodók kérelme nem teljesíttetik, egyébiránt, minthogy a szállásolás iránt, a katonaság ellen, több panaszok lennének napi renden, Igmándy alezredes, a már e részben, védbizottmányilag is tett megkeresés nyomán, újban a közgyűlésből megkerestetni fog, hogy a katonaságot attól, miszerint ez magát önkéntesen beszállásolni szokta, hathatósan eltiltsa. Igmándy alezredesnek Szóba hozatott mai közgyűlésünkben, hagy a katonaság, a szállásolási biztosság által, nékie kimutatott lakásokat el nem fogadván, önkéntesen magát quártélyozza be; miután ezen önkény által oly adózó, ki több katonát szállással ellát, és nékiek főzet, felette terheltetnék, de másrészt, midőn az által, hogy egy helyben több katona szállásol, más helyütt pedig egy sem, a lakosok nem arányosan, hanem igazságtalanul terheltemének, megkeressük alezredes urat, tessék úgy intézkedni, hogy jövendőben a katonaság azon szállásokat, melyek nékie a szállásolási biztosság által kijeleltetendenek, elfogadni köteleztessék. 610 ski 68/1849. április 1. (316,427) 611. Szóba hozatott, hogy a nemzetőrök nem figyelvén azon kötelességre, melyet e város hivatalnokainak, tisztségeik betöltésében tennie kell, részint táborokban, részint nemzetőri egyéb szolgálatokra, tanítókat és oly egyéneket is erőltetnek, kik nemzetőri szolgálat alól nemcsak kormány rendeletnél fogva kivéve vágynak, de, akiknek honmaradása, és a nemzetőri szolgálatoktól való felmentése, mind a városi ügyek gyors elintézése, és a hivatalok pontos viselése végett, mind pedig a városi pénztárt tekintőleg is kívánatos. Minél fogva, az e részben előadandó, minden panasznak megvizsgálásával és elintézésével, a városi tár gazdálkodásását figyelembe vévén, a védbizottmány megbízatik. 611 skj 69/1849. április 1. 321