G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)
Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.
Tanácsi határozat szerint, a Tiszavidéki újság szerkesztője s tulajdonosa, Molnár Pál úr, biztosíték kimutatásáig, lapjának további kiadásától eltiltatván, a mondott határozatnak eszközlésével megbízatván, jelentem, hogy Molnár Pál urat f. é. s hó 19-én, Grün János, nyomda tulajdonos urat, s illetőleg nyomda vezetőjét, Burger urat, önmagát hon nem találván, a felhozott végzésnek kézbesítésével április 20-án eltiltottam. Farkass János, város fő kapitánya. 607 sti 506/1849. március 27. (371); skj 70/1849. április 1; skj 91/1849. április 10; sti 648/1849. április 23. (476) 608. Igmándi, dandárparancsnok, úr rendeleténél fogva, polgármester úr a várban lévő faistállót holnap jókor reggel szétbontatja, s azt két részben felosztva, az Újszegedi re- doncokhoz, jelesen a Nagyhídnál, s a Tisza szélén felállítja a tüzértelep lovai számára, valamint mindkét helyen, 40 egyénre, egy-egy lakó fa színét készíttet. Korda János, nemzetőrségi parancsnok Holnapra 3 pusztázó század van rendelve, mintegy 800 egyén... m sti 511/1849. március 27. 609. A 33. zászlóaljnál katonáskodó Molnár József, Nagy Pál, Tóth József, Lengyel József, Oltványi Antal, Márki István, Biczók Mátyás, Dobó András, Ács Sánta Mátyás honvédeknek szülőik, most nevezett fiaiknak, hol s életbeni létükről maguknak hiteles tudósítást szereztetni esedezvén, ebbéli kérelmüket, aggasztó körülményeiknek néműle- gi enyhítése tekintetéből, ajánlólag felterjeszteni nem kételkedtünk. Lengyel Pál, tanácsnok, mai ülésünkben, illendően a végre megkért: hogy egyetlen egy József nevű fiát, ki több hetek óta gróf Károlyi nevét viselő, 16. lovas ezredben, mint altiszt katonáskodik, amennyire ön érdemei, úgy említett József fiának képessége némi tekintetet érdemelnének, a tisztelt országos bizottmánynak, jövendőbéli előbbre léptetése tekintetéből ajánlani szíveskednénk, ezen, hivataloskodásban 44 éveket töltött, és általános tiszteletet kiérdemlett öreg, a becsület ösvényén őszült tisztviselőnknek ebbéli kérelmét annyival inkább örömmel karoljuk fel, miután köztudományra lenne, hogy a folyamodó atyának, említett József fián kívül, több gyermekei nincsenek, József fia pedig, dicséretesen bevégezvén törvényes oskoláit, mindenki előtt kedvelt szelídsége által, magát ajánlásra méltóvá tette, de különösen édes atyjának, kit a közbizalom, szabadságunk hajnalán tartott tisztújításunk alkalmával is, a tanácsnoki székbe ültetett, tekintetbe vévén érdemeit, bátrak vagyunk a tisztelt honvédelmi bizottmánynak abbeli kegyességét kikérni: hogy, figyelembe véve folyamodó tanácsnokunknak városunk, s édes hazánk melletti, 44 éves hosszú szolgálatát, a szeretett haza, és annak kormánya eránt határtalan buzgalmát, és a reája bízottaknak teljesítésében mindenkor kimutatott, és soha lankadni nem szokott, szolgálatra hajlandó készségét, egyetlen egy József fiának, hadnagyságra való előléptetését, kegyesen eszközölni méltóztatnék. 609 sti 513/1849. március 29. 320