Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)

Benkő Péter: Többpárti választások Csongrád megyében 1990, 1994

gekben nem maradtak le oly mértékben, mint például az SZDSZ. A Fidesz gyenge Csongrád megyei szereplésének az az oka, hogy az ellenzéki ifjúságot az MDF itt jobban meghódította mint máshol. Nem véletlen, hogy egyéni jelöltet még Szegeden sem tudtak mindhárom kerületben indítani, vidéken pedig csak egyet.

Hatodik pártként — mint országosan — a kereszténydemokraták végeztek, csaknem két százalékponttal elmaradva az országos átlagtól (4,7 a 6,5-höz), ami annál is gyengébb eredményt, mert 5 megyében nem állíthattak listát. A kereszténydemokraták Közép- és Délalföld megyéi közül csak Csongrádban és Bács-Kiskunban tudtak listát állítani, nem véletlen az itteni leggyengébb szereplésük. (Bár az egyéni jelöltállításnál nem voltak olyan súlyos gondjaik, mint a Fidesznek.) A városok közül legjobb, az országosnál is jobb eredményt (6,8 %) Csongrádon érték el, míg „ikervárosában” Szentesen a legkevesebbet (2,9 %). Szeged lett az utolsó előtti (4,3 %) KDNP-város a megyében.

Az országosan 4 % alatt végzett — jelentéktelenné váló pártok közül — a megyében csak az Agrárszövetség ért el számottevően jobb eredményt (4,4 %), mint országosan, ezzel megközelítve a KDNP-t. Az ASZ a megyén belül Makón ért el legjobb eredményt (6,8 %-ot), ahol igen erősek szövetkezeti hagyományok, de eredménye csak egyharmada a két kisgazdapárt helybéli össz-szavazat mennyiségének (20 %). A töredékpártok közül más megyékhez képest jobban szerepeltek az MNP, a nemzeti kisgazdák és a már említett ASZ, az átlaghoz hasonlóan az MSZMP, gyengébben az MSZDP és legrosszabbul a HVK. A hazafias koalíció utolsó helyezettségét, amely országos utolsó előtti helyéhez képest még rosszabb, a listavezető és egyéni jelölt Ábrahám László, aki a HVK egyénijei között is a legkevesebbet kapta, a következőkkel indokolta. Kétoldali támadásnak voltak kitéve, egyfelől a volt ellenzék, másfelől a baloldali pártok szorították őket, miközben a közvélemény fülében amúgy is pejoratívan csengtek a „hazafias” és a „népfront” szavak.

Az MDF 7 egyéni jelöltjéből kettő már az első fordulóban győzött (Raffai és Király), ami — mint jeleztem — országos különlegességnek számított. A második forduló részvételi arányából (41,2 %) elsősorban az a következtetés vonható le, hogy többnyire csak azok a választók mentek el újból szavazni, akiknek az első fordulóból továbbjutott támogatottjuk újból indult. Az adatok szerint visszalépett, vagy kiesett képviselők szavazóiknak általában kevesebb mint felét tudták a második fordulóra mozgósítani szövetségeseik támogatására. Az MDF jelöltjei — kisebb-nagyobb mértékben megnövekedett százalékpontokkal, ami átlagosan nem jelenti a szavazatok számszerű növekedését — ugyanolyan helyezéseket értek el, mint az elsőben. Az első helyezettek többnyire számszerűleg is növelték szavazatmennyiségüket, a 2. helyen végzőknél helyenként még csökkent is (Harmath Istvánnénál). A kerület három jelöltje ellenére legtöbb szavazatot és ezzel az MDF 2. fordulóbeli egyetlen abszolút többségét Bratinka József a szegedi 3. kerületben kapta (65,9 %).

A kisgazdajelöltek közül Szabó Lajos — aki az első fordulóban is egyéniben első helyezett volt — a vásárhelyi kerületben nagy fölénnyel győzött. Itt valamelyest „működött” a négyigenes népszavazás kiskoalíciója, s a harmadik helyezett SZDSZ-es visszalépése révén Szabó megduplázta százalékpontjait (60,3 %), ami azonban a szavazatszámoknak csak mintegy felével való növekedését takarja.

47