Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)
Fábián György: A választási rendszerek elméleti kérdései és főbb típusai
számoznia a jelölteket, vagyis sorrendbe kell állítani őket. A legkevesebb első preferenciával rendelkező jelölt kiesik, szavazólapjait a rajtuk lévő második preferenciák alapján újraosztják, és ez a folyamat addig tart, amíg nem lesz egy abszolút győztes. Ez a forma tulajdonképpen az erős két fordulót (ahol csak a két első indulhat) sűríti egybe, persze az eredmények és a politikai hatások nem azonosak a kétfordulós rendszerével. A választási rendszerek másik nagy csoportját az arányos képviseleti, arányos formulájú arányos hajlamú rendszerek alkotják. Ez azt jelenti, hogy a mandátumelosztás valamilyen mértékben a szavazatarányokkal van összefüggésben. Ezek többmandá- tumos rendszerek, általában listásak, bár van egyéni változata is, az Írországban használt STV (single transferable vote, egyéni szavazatot átvivő rendszer). A nagyobb arányosság mellett ennek a rendszernek az előnyei között a következőket érdemes megemlíteni: nincsenek elveszett szavazatok (a magyar rendszerben nagyon sok az elveszett szavazat, már csak ezért sem lehet az arányos rendszerek között számon tartani), a nagy többségű „politikacsinálás”, az ún. „ellenséges” („adversary”), szembenálló politikák elkerülése, a nagyobb választási lehetőség, vagyis a politikai rendszer középre húzásával ellentétben a politikai mező szétterítése, a kisebbségek nagyobb képviseleti lehetősége, ezen keresztül a konfliktusok (etnikai, faji, vallási stb.) kezelésének jobb lehetősége és így a társadalmi konszenzusteremtés, a pártok egyenlőbb kezelése, tehát nem juttatja olyan előnyhöz a nagy pártokat a kisebb pártok rovására, mint a többségi képviseleti rendszer. A legfőbb kritika e szisztémákkal szemben, hogy túl sok pártot juttat a parlamentbe, koalíciós kormányokat hoz létre, ezzel parlamenti és kormányzati instabilitást okozhat, blokkolhatja a parlamentarizmus működését, megnehezíti a többség kialakulását és akadálya a politika dinamikájának, a politikai váltógazdálkodásnak (szélsőséges példája ennek Olaszország 1993-ig.) Kritikusai szerint ez a rendszer a kisebbség akaratát felülértékeli a többségivel szemben, a képviselő nem a választótól, hanem a párttól, a pártelittől függ, a jelölt személyes kvalitásai nem sokat nyomnak a latban. Ennek a típusnak a legfőbb változatai a legmagasabb átlag, a legnagyobb maradék és az STV (egyéni átruházható szavazat). A legmagasabb átlag formula (highest average method) azt jelenti, hogy az egyes pártokra esett szavazatokat valamilyen osztósorral elosztják, és a mandátumok mindegyik osztónál a legmagasabb átlaggal rendelkezőhöz kerülnek. Ez a művelet addig tart, amíg a körzetben kiosztható mandátumok gazdára nem találnak. Az osztósorozat lehet 1,2,3,4 stb., ez a d'Hondt legmagasabb átlag formula. Ez a leggyakrabban használt megoldás, és ez az, amelyik leginkább kedvez a nagy pártoknak. (Megjegyzendő, hogy a magyar választási rendszer az országos listán kiosztható kompenzációs mandátumok esetében ezt a módszert alkalmazza, vagyis ezzel azoknak a pártoknak kedvez, akik a legnagyobb töredékszavazattal rendelkeznek.) Ha az osztósorozat páratlan számsorból áll (1,3,5 stb.), akkor Sainte-Lagué módszerről beszélünk. Ezt ma már a gyakorlatban sehol nem használják. Alkalmazzák viszont módosított változatát, a módosított Sainte-Lagué formulát, elsősorban a skandináv országokban, Finnország kivételével. Ebben az esetben az osztósorozat 1.4, 3, 5 stb., azaz az első mandátumhoz jutást megnehezíti, vagyis kevésbé kedvez a nagyobb 16
