Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében
A Szegeden élő nemzetek közötti „több évszázadon keresztüli jó viszonyt egy 1739-i esemény rontotta meg. 1739. december 28-án, Aprószentek napján, mely akkor még mint a karácsony utáni negyedik nap még hivatalos ünnep volt (öt napig ünnepelték a karácsonyt), a rácok kinyitották boltjaikat, árusították portékáikat és pálinkát is mértek, mintha hétköznap lett volna. Ezen nagyon felháborodtak a magyar, német és dalmata boltosok, akik mint jó katolikusok a felsőbbség parancsának tiszteletben tartásával az ünnepeken nem nyitották ki üzleteiket. A vevő és a fogyasztó akkor is kevés volt, de a pénzt a rác boltokba vitte a nép. A katolikus boltosok siettek a piaristákhoz: ők voltak akkor a nép vezérei. A plébánia vezetője, Máté páter méltányolta híveinek felháborodását, és azt tanácsolta nekik, hogy szólítsák fel a rácokat boltjaik becsukására. Ez nem ment végre riadalom nélkül, s a nép egy félóra múlva már megrohanta és fosztogatta a rác boltokat, és bántalmazta a vagyonukat védelmezőket. Mivel ez a vár közelében történt, Plosque gróf, a vár parancsnoka nem tudván miről van szó, riadót doboltatott. A katonaság gyorsan leverte ribilliót, a felsőbbség vizsgálatot rendelt el.”105 Ez időben a Város belső és külső tanácsainak tagjait a négy nemzet: magyar, német, szerb és dalmata tagjai alkották. Az említett 1739. évi eseményben, mint korábban többször is, a bunyevácok a magyarsággal együtt fölléptek a szerbek ellen. A dalmaták és a szerbek közötti viszony nem volt tökéletes, annak ellenére, hogy mind a két nép déli szláv csoporthoz tartozik, és hogy „illír nyelven” beszélt.106 Az 1710-es években „a különben egyforma — bunyevác és rác nyelvet nemcsak idegenek, hanem maguk az iskolázott bunyevácok is illír nyelvnek nevezték, minek következtében a bunyevácok és a rácok is illíreknek tartattak.”107 A szabadkai városi jegyzőkönyvnek akkor minden ics-vics-csel végződő családnév tulajdonosát illírnek nevezték. 1884-ben azonban a tisztújításkor már magyarnak írták a dalmatákat, a szerbeket pedig rácoknak. „A bunyevácok mindig jó magyar honpolgárok voltak, akik a közös nyelv dacára soha sem éreztek különös vonzalmat a nem katolikus szerb testvérek iránt, és 1848/1849-ben teljes önfeláldozással harcoltak ellenük a magyarok soraiban, akiknek a nyelvét is megtanulták: sőt az 1850. évi népösszeírásban tüntetőleg még olyanok is, akik nem beszéltek magyarul, magyaroknak íratták be magukat.”108 SZEREPÜK A VÁROS ÉLETÉBEN Már a 18. század elején kiemelkedő szerepet szerez a Város életében a Dianovics (Deanovics, Szíjár Dejanovics) család, valamint az Anikity, a Bajalics, Sajnovics, Sis- kovics, Simics és Zagoricsics családok. A század közepén talán a Város két legismertebb családjával a Dugoniccsal és a Vedressel találkozunk. Alsóvároson a 18. század elején már csupán két -ics-re végződő családnévre találunk a bunyevácok között, Kertics Mihályra és Sivko Zagoricsicsra. Reizner János 105 TÁPAY-SZABÓ LÁSZLÓ: A szegedi négy nemzet, Kalangya, 1932. december. 561-566. p. 106 Iványi István i. m. 540. p. 107 Uo. 108 Uo. 87
