Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében
Szegeden, házasságkötésükkor fölvették a katolikus vallást. Legtöbbször szerbekről volt szó. Például a jómódú Vlasity család tagjai a 18. század elején még az ortodox egyházhoz tartoztak, de a század folyamán lassan polarizálódtak. Ám az ortodox egyház a mai napig megtartotta híveinek legtöbbjét. Volt, de ritka példa arra is, hogy más nemzetek tértek át görögkeleti vallásra. Leginkább bunyevácok, akik nyilván görögkeletivel kötött házasság révén tértek át a görögkeleti vallásra, vagy a gyermekeiket az ortodox egyházban keresztelték. így Ivan Szirovica és Thomas Jakobovics görögkeleti vallásúak lettek, amíg a többi Szirovica és Jakobovics katolikus maradt. A Városban 1761-ben „magyarul, németül és dalmátul beszélnek, s költöztek már be szláv, leginkább szerb családok is. Ezek között a magyar nyelv a legerősebb. Mivelhogy Palánkon, vagy másképpen a Középső városrészben németek és dalmaták élnek leginkább, ezért a Szent Demeter templomban vasárnaponként németül és dalmátul, ünnepnapokon pedig csak németül hangzik el a szentbeszéd, magyarul pedig a jeles ünnepeken, amikor a lakosság legnagyobb része a palánki városrészén szokott összejönni.”59 A felsővárosi Szent György templomban azonban minden vasárnapon tartottak magyar szentbeszédet. A plébániai templomban az istentisztelet november 1-től február 1-ig fél hétkor kezdődött, február 1-től március 1-ig és Szent Mihály ünnepétől (szeptember 29) november 1-ig 6 órakor, március 1-től Szent Mihály napjáig pedig fél hatkor. Ünnepnapokon az utolsó mise fél tízkor volt, a többi misét fél- vagy egyóránként tartották.60 A Szent György templomban vasárnap és ünnepnapokon 8 órakor volt énekes mise, utána magyar szentbeszéd, délután „cathechesis, lytania, vesperás úgy mint a belvárosban tartatik abban.”61 A dalmaták tehát a ferences barátoktól elváltak, mivelhogy zömük a Palánkban élt, és a dalmát nyelvű szentbeszédet a Szent Dömötör templomban lehetett hallani. A ferencesek iránti szimpátia azonban ezzel nem szűnt meg. A 18. század elején még erősek voltak a kötelékek a dalmaták és az alsóvárosi ferencesek között, annak ellenére, hogy a piaristák már elkezdték lelkészi ténykedésüket a Palánban. Erre példa a már említett Sárecz György „buzgó és gazdag dalmata”, aki „a fejedelmi oltár helyén álló szegényes deszkaalkotmányt leszedette, és helyébe 1713-ban a mai oltárt állította, mely 1720-ban lett kész”62, tehát Sarecz György halála után. A dalmaták legnagyobb része azonban a palánki templomba járt. A dalmát nyelvű prédikáció vasárnaponként az első mise után következett, ünnepnapokon pedig a dalmát prédikáció helyett az első mise utáni evangélium dalmátul hangzott el. Dalmata papok is voltak. így 1687-ben a püspöki székben találjuk Dvornikovits (néha Tvomiko- vits) Mihályt, 1739-ben Stanislavits Miklóst, 1834-ben Lonovits Józsefet. Valószínűleg dalmata volt Kovacsovits Pál pesti magyar piarista hitszónok is, aki 1720. július 11-én két más atyával Szegedre jött és átvette a parochiát. 59 Uo. 9. p. 60 Uo. 10. p. 61 Oltványi Pál i. m. 157. p. 62 IVÁNKOVTTS JÁNOS: A szegedi alsóvárosi Havi Boldogasszonyról nevezett fejedelmi templom története. Szeged, 1884. 31. p. 78
