Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében

ző áll: „Markovié und Juro Vidakovic bitten um einige devastierte Castellen und terri- toria für 5000 aus der Türkei herübergegangener Ratzen, damit sie Unterkommen und sich ernähren mögen. Versprechen dagegen jederzeit unter dem Commando eines deutschen Generals oder Offi- ers ciers wider den Erbfeind die Waffen zu führen. ”35 Caraffa Antal altábornagy kedvező véleménye alapján 1687-ben Szegedre, Szabadkára és Bajára egyes állítások szerint 16 950 fő költözött. Szegeden az egyes horvát etnikai csoportok egybeolvadtak a dalmatákkal, s ezt a nevükbe is belefogalmazták. így Szegeden 1677-ben található például Jósa Dalmata; 1680-ban Nicolaus Belgradiensis Dalmata, vagy 1768-ban Oliva Gabrich Dalmata.

Elképzelhetőnek tartom, hogy a dalmata névhez való ragaszkodás éppen a hivatalos „kathol. Raizen” fogalmat kívánta kitörölni az okiratokból. Ez végül sikerült, hiszen 1701-től az okiratok dalmatákként emlegetik őket. Igaz a hétköznapi használatban megmaradt a katolikus szerbek és a katolikus rácok elnevezés, de maguk a dalmaták éppen a szerbektől való elkülönülés végett használták mindvégig a dalmata fogalmat, mint etnikai csoportjuk megjelölését. Ugyanakkor kiemelném azt is, hogy Magyarországon a horvát etnikumban létezik egy kisebb közösség, amely magát rác-horvátoknak (Racki Hrvati) nevezi ma is.

A szegedi dalmaták letelepedéséről Tápai-Szabó László a következőt írta: „1686- ban kiverték a törököket a szegedi várból és a városból. A városban hamarosan berendezkedett a katonai kormányzat, s az elhagyott házakba új lakosságot telepített. Legkedvesebb vendége volt a német iparos, a dalmát (valójában bunyevác) borkereskedő és gazda, a rác és görög boltos. Mivel a városban nem volt egyetlen jogtudó ember sem, a városiak sajátságos közigazgatást rendeztek be: belső és külső tanácsot és hivatalokat csináltak, gyakorlatilag írástudatlan emberekből. Az egyetlen alap, amelyen megszervezték mindezt — a nemzeti hovatartozás volt. Egymástól megkülönböztették a magyar, német, dalmát és rác nemzetet, és a négy szegedi nemzet alkotta a Commu- nitas-t. így volt ez egészen 1747. augusztus 23-ig, amikor Mária Terézia királyné megtiltotta a város lakosságának a négy nemzetre oszlását.”36

P. Únyi Bemardin idézi Somodi Kelemen atya levelét, amelyet 1774-ben írt Szabadkáról az egri zárdában lakó rendtársának. Kelemen atya Barbacsy Ferenc kalocsai általános érseki helynöknek 1728-i leiratára vonatkozólag beszámol a következőkről: „l.A ferencesek e vidéken a mohácsi vész után kénytelenek voltak áldásos munkájukat beszüntetni, mert az itt lakó magyarság nagyobb biztonság okából Felső-Ma- gyarországba menekült, s így e vidék elnéptelenedett. A török látva, milyen termékeny, nagy kiterjedésű földek vannak itt megműveletlenül, hozott Dalmáciának általa megszállt vidékéről a török hiten lévők mellé katolikusokat. Skizmatikus szerbek voltak itt a török világ alatt.

A katolikus híveket a szegedi barátok gondozták felváltva. Nádasokban, mocsaras helyeken, titkon, álruhában végezték funkcióikat. 1694-ben P. Ludasi Jeromos már ál35 Uo. Protoc. exped. folio 573. sept. Nr 43. Idézi lványi István i. m. 88. p.

36 TÁPAY-SZABÓ LÁSZLÓ: a szegedi négy nemzet. Kalangya, 1932. december 562. p.; HEKA LÁSZLÓ: 310. obljetnica doselidbe dalmatinskih Hrvata u Segedin. (A szegedi dalmát-horvátok letelepedésének 310. évfordulója) Hrvatski Kalendar, 1997. 94-96. p.

72