Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében
Szeged és környéke, ahol jelentős számban éltek a 18. század folyamán, ma már csak nyomok maradtak arról, hogy valaha horvátok is laktak a Városban. A horvát, szerb és sok magyar szerző is ezt a Boszniából, Hercegovinából és Dalmáciából származó horvát etnikai csoportot leggyakrabban bunyevácoknak nevezi. Szegeden pedig ezt a népcsoportot rendszerint dalmatáknak hívták. Manapság a magyarországi horvátok, akik ehhez a népcsoporthoz tartoznak, rendszeresen bunyevácoknak, nem pedig dalmatáknak nevezik magukat. A tanulmányban vegyesen használom a két fogalmat, arra törekedve, hogy Szeged vonatkozásában dalmatákként, általánosan pedig bunyevácokként írjam a népcsoport nevét. Ante Sekulic szerint még 1930-ban ennek a horvát népcsoportnak 400 ezer tagja volt.3 Ebből Közép- és Észak-Dalmáciában 250 ezer, Fiume környékén 56 ezer, és a Duna-mentén 100 ezer fő. Mint látjuk, a bunyevácok három csoportban szóródtak szét. A legismertebb ezek között az a csoport, amelyik Bácskában Szabadka és Zombor között, továbbá Magyarországon a Duna-mentén lakik, úgyhogy a bunyevác név használata ma főleg ezekre a lakosokra vonatkozik. A második csoportot a Zeng környéki és likai bunyevácok, majd a legnagyobb csoportot az észak-dalmáciai bunyevácok alkotják. „Ezek az utóbbiak azonban nem szívesen nevezik magukat bunyevácoknak. ”4 Ami magát a bunyevác nevet illeti, fontos adatnak bizonyul az 1550-ből származó dokumentum, amely szerint a mai horvátországi Baranyában (Drávaszögben) levő Márok (Gajic) falu lakosaként található Márton Bunavácz neve. 1561-ben a szomszéd Izsép (Topolje) faluban pedig Martin Bunivácz nevével találkozunk. Valószínűleg ugyanarról a személyről van szó. A bunyevác elnevezés első hivatalos említését 1622- ben Simon Matkovics misszionárius kérelmében találjuk, amelyet a Hitterjesztési Bizottsághoz (Congregatio de propaganda fide) küldött Rómába, és amelyben engedélyt kért, hogy a kalocsai egyházmegyében a Bunievci plébániát vezesse („parochiam Buni- evci in archidiocese Colocensis”). Azt, hogy valójában hol volt ez a plébánia, nem tudni.5 A bunyevác nevet legtöbb szerző a Buna folyó nevéből származtatja. E folyó pontos elhelyezését Iványi István adja: „Tehát innen Mosztár vidékéről, Bosznia alsó széléről, Hercegovinából és Dalmácia határáról a Buna folyó mentéből, és részben Dalmáciából származik ezen nép, amely magát emiatt Bunavidékről valónak, saját nyelvén bunyevácnak nevezi”6. Más vélemény szerint a buna szó zavargást, forradalmat jelent, és mivel a török hatalom ellen lázadtak, így alakult ki a nevük. Vannak, akik szerint e név III. (vagy) IV. Bonifacius pápáról (607-615) származnék. Eszerint eredetileg bonifacius volt a nevük. Megint mások szerint a bunyevác szó pejoratív volt. Ivan Kukuljevié szerint csúfolódás, akár a sokac, vagy az oláh. Páter Antun Zorica szerint a bunyevác szónak pogányság volna a jelentése: így csúfolták Dalmáciában az ortodoxok (szerbek) a katolikus szlávokat (a horvátokat). Ezzel is magyarázható, hogy a dalmáciai bunyevácok máig szégyellik a bunyevác elnevezést. így dalmatáknak írták, nevezték magukat, „és ezt 3 ANTESEKULIÓ: Baőki Bunjevci i Sokci. Skolska knjiga, Zágráb, 1990. 15. p. 4 Uo. 5 ZIVKO MANDIÚ: Fovijesna antroponimija bunjevaíkih Hrvata u Madzarskoj, Tankönyvkiadó, Bp., 1987. 11. p.; Ante Sekulic i. m. 16. p.; Hasonló található MAND1CS MIHÁLY: A magyarországi bunyevác- horvátok története. Kecskemét, 1989. 25. p. 6 IVÁNYI ISTVÁN: Szabadka szabad királyi város története II. Szabadka, 1892. 578. p. 65
