Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében
HEKA LÁSZLÓ* A BUNYEVÁCOK (DALMATÁK) SZEGED ÉLETÉBEN BEVEZETŐ A dolgozatom témája a Szeged város történetében dalmata néven megjelenő etnikai csoport és annak egyes tagjai történetének kutatása. Mélyebben senki sem foglalkozott ennek az etnikumnak a szegedi történetével és jelentőségével, és a Városból szinte teljes mértékű eltűnésével. Pedig leszármazottaik voltak például Dugonics András, Vedres István, a Siskovics, a Bajalics, a Dejánovics család tagjai, stb. Magát a népcsoportot az irodalomban legtöbbször katolikus rácoknak vagy katolikus szerbeknek, délszlávoknak illetve illíreknek nevezik, és csak igen ritkán horvátok- nak1, akik valójában voltak, és akiknek a bunyevácok zöme ma vallja magát. Az udvari haditanács 1687-ben engedélyezte szegedi, szabadkai és bajai letelepedésüket. A dalmaták minden bizonnyal tehát már 1687-ben nagy számban megjelentek Szegeden, ahol már korábban is éltek egyes horvát lakta területekről származó lakosok (Raguza, Dalmácia, Bosznia). 1701-től nemcsak az 1687-ben letelepedett katolikus szlávokat, hanem az itt talált katolikus déli szláv lakosságot is hivatalosan dalmatákként emlegetik az okiratok. A szegedi dalmaták fénykora a 18. század harmincas éveiben kezdődött. Ekkor „dalmát” nyelven hitszónoklatot tartottak, és az iskolákban is „dalmát” nyelven oktattak. Már a század végén megszűnt az oktatás és a hitszónoklat „dalmát” nyelven. Ahogyan a dalmátok átvették a magyar nyelvet, úgy asszimilálódtak is. Annak ellenére, hogy nyelvük esetleg a szerbekhez kötötte volna őket, a dalmátak mindig hűségesek maradtak a katolikus egyházhoz és a bosnyák ferencesekhez. A katolikus vallás melletti kitartásuk tehát a magyarságba való „fölszívódást” elősegítette, nem pedig a szerbségbe. Az egykori szegedi dalmátak egyik része átköltözött Szabadkára a bunyevácok „fővárosába”. Szegeden gyakorlatilag már a múlt század közepén teljesen eltűntek a bunyevácok. Manapság csupán egyes családnevek őrzik még az emléket a dalmaták hajdani létezéséről. A nemzeti öntudat azonban csak elvétve maradt meg nálunk. Az 1990. évi népszámlálás szerint Szegeden mindössze 21 fő vallotta magát horvátnak (horvát anyanyelvűnek). * A horvát anyanyelvű Heka László nagy nyelvi erőfeszítések árán készítette el a Kisteleki Alapítvány által első díjjal jutalmazott dolgozatát magyar nyelven. Az erőteljes szerkesztői beavatkozás ellenére is megmaradtak a dolgozat kifejezéseiben, mondatformálásában az idegen nyelvi hatások. ' PÉTER LÁSZLÓ: Szőregi délutánok. Bp., 1994. 63
