Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében
MIÉRT DALMATÁK? A horvátok letelepedéséről a mai hazájukban keveset tudni, aminek fő oka a források hiánya. E témáról legtöbb adatot Constantinus Porphyrogenetus (Bíborbanszüle- tett Konstantin) császár „De administrando imperio” (A birodalom kormányzása) című munkájában találunk.2 E mű alapján elfogadott az a vélemény, miszerint a 7. század első felében a római provinciát, Dalmáciát elfoglaló avarok ellen, Hérakleiosz bizánci császár segítségül hívta a horvátokat (fehér-horvátokat). Azok tehát a Kárpátok mögötti Fehér-Horvátországból Dalmáciába érkeztek és az avarokat legyőzve, a 7. században letelepedtek az új hazájukban. Az ókori Dalmácia területe a mai Dalmáciát a Tengermelléket beleértve, és a mai Bosznia nyugati felét is magában foglalta. A horvátok azonban letelepedtek Pannóniában is. így a horvát történetírás megkülönbözteti Dalmát-Horvátországot (a nemzet őshazáját) a Pannon Horvátországtól. Mivel azonban a Velencei Köztársaság állandó harcokat folytatott a horvátokkal a tengerparti városokért, és a harcokban sikeresebbnek bizonyult a Szent Márk Köztársaság, így Dalmácia a 15. századtól véglegesen a tulajdonába került. 1102-től Horvátország államjogi kapcsolatba került Magyarországgal és a horvát trónt ezután a magyar királyok uralták. Néhányan közöttük próbálták megtartani a tengerparti városokat, majd Zsigmond király 1433-ban Rómában lemondott Dalmáciáról. Ezzel a horvátok azon országrészük nélkül maradtak, amely az őshazájukat képezte. A lakosság egy része, de inkább az állam politikai élete a tengerpartról észak felé költözött: az eredeti Szlavónia (Zágráb, Kőrös és Varasd megyék) és Bosznia felé. Boszniát évtizedeken keresztül a Subics család (ezek utódjai lesznek a későbbi Zrínyiek (Zrinski), mint örökös horvát báni család uralta, gyakorlatilag önállóan. A bosnyák királyok is horvát származásúak voltak, mint a lakosság jelentős része is az 1463-ban bekövetkezett török megszállás idején. Ugyanez volt a helyzet Hercegovinában is, amelyet a török 1482-ben foglalt el. Az ottani lakosság, amely egymás között a „latinosokra” és a „görögösökre” (a római egyházhoz illetve az ortodox egyházhoz való hovatartozás alapján) valamint a patarénusokra (bogumilek) oszlott, még nem ismerte a nemzetiségek szerinti megkülönböztetést. A török bevonulását követően a katolikus lakosság egy része menekülésre kényszerült nyugat felé — Dalmáciába és Likába. Ahogyan szélesedett a Török Birodalom új elfoglalt területekkel, úgy kényszerültek újabb menekülésre a horvát etnikai területeken élő katolikus lakosok. így kerültek a boszniai, a hercegovinai és a dalmáciai katolikus szlávok (horvátok) a századok folyamán Dél-Ma- gyarországra is. A Srebrenica város környékéről származóak Alsó-Szlavóniában, (a mai Szlavónia) és Baranyában telepedtek le, amíg a hercegovinai, dalmáciai és részint a boszniai katolikus szlávok (horvátok) Horvátországon belül Nyugat-Dalmáciában, Gorski kőtárban, Likában és Fiume környékén, a mai Jugoszlávián belül Bácskában Szabadkától Zomborig, Magyarországon belül pedig a Duna-mentén, főleg a mai Bács- Kiskun megyében telepedtek le, és még ma is ott élnek. Egyes területekről, mint. pl. 2 BÍBORBANSZÜLETETT KONSTANTIN: A birodalom kormányzása. (Moravcsik Gyula fordítása) Bp., 1950. 64
