Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Bálint Marianna: Az Árpád-kori településhálózat rekonstrukciója a Duna-Tisza köz déli részén
A régészeti ásatások alkalmával előkerült botanikai leletek fejlett gyümölcstermesztés létét igazolják az Árpád-korban, és az azt követő késő középkori periódusban. A Duna-Tisza köz természetes növénytakarójának rekonstrukciója A Duna-Tisza közi hátság tagolt felszíne változatos élőhelyeket nyújt a vegetációnak. Más növénytársulással kell számolnunk a homokbuckák tetején, mint a laposabb területeken. A buckatetőkön a szélsőségesen száraz termőhelyeken borókás-nyárasok megjelenésével számolhatunk. Ezeknek a növénytársulásoknak az aljnövényzete ritka, egy-két lágyszárú növényen kívül elsősorban moha fedi gyéren a homokot. A borókások alatt képződött humusz vastagsága 6-8 cm, termőereje csekély.19 Az oklevelekben is értékes adatokat találhatunk az egykori természetes növénytakaróra vonatkozóan, hiszen egy-egy birtok eladományozása során sor került a határ részletes leírására, amikor a növényzetről is megemlékezhettek. 1055-ben I. Endre hatalmas földbirtokot adományozott a tihanyi apátságnak a Duna-Tisza közén lovak legeltetésére. 1211-ben az adományozott földterület részletes határleírására került sor, amelyben fenyvesekről, borókásokról emlékeznek meg: „méta, in qua est pinus, ...Feneues,... in alia est pinus;”.20 A mai földrajzi nevekben is fennmaradtak ezen bokros növénytársulások elnevezései: Süveg bokros, Magyari bokros. A buckák szélvédett oldalain a kedvező mikroklímának köszönhetően gyengén záródott nyárasok települtek meg, elsősorban fehér nyár. A csengelei avar sír feltárása során a kedvező körülmények következtében famaradványokat is sikerült a felszínre hozni. A famaradványok elemzése arra derített fényt, hogy a nyílvesszők nyírfából készültek, az övveretek fabélései pedig nyárfából21, tehát ezen leletek az említett fafajok közelben való elterjedését bizonyítják. A homokbuckák szélmentes oldalain, a lábazatban már a fás társulások számára gyökerük által elérhető mélységben található a talajvízszint, amely 12-16 méter magas záródott állomány kialakulására alkalmas, tehát a termőhelyi viszonyok az erdő kialakulásának feltételeit megadják. Talajvízmérések szerint tölgyesek megtelepedésére ott van lehetőség, ahol a talajvíz maximális vízállás esetén 100-180 cm magas, ez pedig a völgyekben lehetséges.22 Kiterjedt erdőségek jelenlétét a Duna-Tisza közén az okleveles források adatai, valamint a természettudományos kutatások bizonyítják. Sűrű erdőségekről emlékezik meg IV. László a kunoknak szóló adománylevelében: „...És mivel a kunok nagy sokasága nagyterjedelmű földet elfoglal, elhatároztuk, 19 SZOFRIDT ISTVÁN: Borókás nyárasok Bugac környékén. Botanikai Közlemények LVI (1969.) 160. p. (Továbbiakban: Szofridt 1969.), 20 GYÖRFFY GYÖRGY: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. III. Bp., 1987. 323. p. (Továbbiakban: Györffy 1987.) 21 GREGUSS PÁL: Szeged környéki régészeti leletek xylotomiai vizsgálata. Botanikai Közlemények 1939. 133. p. 22 Szofridt 1969. 163-164. p. 43
