Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

Mályusz Elemér: Miért lettem történész? A kéziratot sajtó alá rendezte,a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta Soós István

hető, hogy Apa idegeinek nem tett jót a bizonytalanság, a pénztárcájának már kétszeri költözéssel járó kiadástöbblet. A keserves műveletet kieszközölni a doktor bácsitól, hogy ne ragaszkodjék a negyedévi felmondáshoz, illetőleg a negyedévi lakbér lerovásához, Mamám mártír sorsának volt a velejárója.

Az új lakás nedves, minden oldalról szabadon álló falaival nehézzé tette első telünket. De a tavasz kárpótolt valamennyi kellemetlenségért. Kiderült, hogy a háztartási alkalmazotti szoba nekünk, fiúknak legkellemesebb tartózkodási helyünk lett. Ablaka ugyan a lichthofra nyílott, de mert a háznak nem volt szomszédja, akadálytalanul áramlott be a napfény s mert a bútorok épségére nem kellett ügyelnünk, szigorú rendet nem kellett tartanunk, „diáktanyánkon” a szabadság mámorító varázsát éreztük.

Az igazi nyereséget számomra az jelentette, hogy a házban lakó korombéli fiúkkal, leányokkal barátságba kerültem. Makó Zoltán, a színigazgató fia a gimnáziumban osztálytársam is lett és máig emlékezgetünk vissza gyermekkorunkra, a szomszédos lakásból Amirás Szidi ugyan már felsőbb osztályba járt, de mert az akkori leányok lassabban értek a maiaknál, s mert egyetlen gyermek volt, eljátszott velünk, az emeletről Zimmermann orvos Vilmos nevű fia és a Bába család tagjai — Bába Marci, meg az örökbe fogadott testvérpár, az apátlan-anyátlan Kiss Gyula, meg húga, a csodaszép nagyleánnyá lett Olga, akit — férjhezmenetele és gyermekének megszületése után 1918-ban a spanyoljárvány ragadott el, végül utoljára, de nem utolsónak a Hanser-leá- nyok, Klári és Bora, akik a Demke-intemátusra emlékeztetve, adták most az ürügyet, hogy kitérjek gyermekkoromra. Apjuk, Hanser Rezső kereskedelmi iskolai tanár volt ugyanis az intemátus igazgatója s mert lakásuk az épület egyik szárnyát foglalta el, a hatalmas udvar hintájával a nagyszünidőben a mi hatalmunkba került. Hanser néni elnézésével, akinek nyílván megelégedésére szolgált, hogy bájos kis leányai — ugyan mi lett velük? — a házbeliekkel szeme láttára játszadoznak.

A Demke diákélete a szomszédság révén, meg mert a piarista gimnáziumban sok ott lakó fiú volt az én, vagy bátyáim osztálytársa, jól ismert lett előttem. Állás nélküli, helyesebben vizsgára készülő bölcsész hallgatók köznyelven „mezei filozopterek” mint felügyelő tanárok tartották fenn a fegyelmet, érvényesítették a házirend szabályait. Egyéni nevelésről persze nem lehetett szó, de a Studium, a séta, a játék irányítását, ellenőrzését lelkiismeretesen kellett hogy végezzék, mert különben Demkés osztálytársaim aligha végezték volna általában jó eredménnyel iskolai tanulmányaikat.

A Demke intemátus diákjainak szociális összetétele eléggé ismeretes lett előttem. A szegedi intemátusok közül az övék volt az elit. Környékbeli jegyzők csemetéi tartoztak diákjai közé nagy — VI. gimnazista koromban instruáltjaim egyike a faddi gyógyszerész fia. A magyarosítás céljából alapított intemátus értelmiségi családok gyermek- nevelési gondjain segíteni hivatott intézménnyé lett. Szabályt megerősítő kivétellé. Mert a szegedi diáknevelés mindenki által bevallott és elérni kívánt célja a magyarrá válás elősegítése kertelés nélkül szólva a magyarosítás volt. Annak a, kort jellemző furcsa meggyőződésnek a szellemében, hogy aki magyarul beszél, az már magyar, s amit elvként magam is teljes mértékben vallottam. Diáktársaim gondolat- és érzésvilá- ga átalakulásának ezernyi példája, a Reiznemél Szeged magyarosító szerepéről mint a

35