Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

Mályusz Elemér: Miért lettem történész? A kéziratot sajtó alá rendezte,a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta Soós István

nográfia terjedelmében dolgozta fel, míg az erdélyi történetíró tevékenységét túlságosan szerénynek, a róla szóló értékelést pedig laposnak éreztem.

Olvasgatás közben, anélkül, hogy tudatosult volna, sőt mostanáig észrevétlenül, kezdtem valamit megérteni a történetkutatás technikájából. A döntő kétségtelenül az volt, hogy a Századok kötetei a sajátjaim voltak, ha úgy tetszett, éjjel-nappal bújhattam, szabad perceimben bármikor kezembe vehettem azokat. Apától örökölt könyvgyűjtő szenvedélyem nem lett gyümölcsözetlen időfecsérlés és pénzpocsékolás. A folyóirat kritikai rovata akaratlanul hozzászoktatott, hogy az egyes történeti munkák tartalmának lényegét és értékét megismerjem. A rovat színvonala, mint általában az egész magyar történetírásé nem volt magas, de éppen viszonylagos alacsonysága megkönnyítette, hogy azt egy 15-16 éves diák megértse. Felébredt kritikai érzékem további tápot kapott a cikkek olvasása közben. Főleg Pauler és Karácsonyi polemikus cikkei lehettek instruktívak.105 Azt persze nem tudtam megállapítani, hogy érveik mennyire helytállók, maga a bizonyítás azonban egyre természetesebbnek és érthetőbbnek tűnt fel. Voltaképpen hasznos volt, hogy a XVI. századon kívül őstörténeti, XV. és XIX. századi tárgyú cikket egyaránt kedvvel olvastam. Az összevisszaságnak nem éreztem hátrányát, hiszen gyermekien naiv kíváncsiságom elégült ki.

A sok szórakozás mellett azonban nem feledkeztem meg kitűzött célomról sem. Az V. osztály elvégzése után már a nagy vakációban betehettem lábamat a Somogyi Könyvtárba, és itt azon kívül, hogy olyan folyóiratnak, mint Budapesti Szemle legújabb számait forgathattam, délelőttönkint kutatói minőségben is „dolgozhattam”. A könyvtáros Móra Ferenc volt, akkor gondokkal terhelt embernek látszott és idegennek. Távolról sem volt még az a joviális ember, mint amilyennek élete utolsó szakaszában a világ ismerte. íróasztala mellett, a pódiumon, ülve állandóan szivarozott, ami nekem semmiképpen sem tetszett. Vonaton is a dohányfüst valósággal kínokat okozott. Az olvasóközönséget, délutánonként a diákságot rövid pórázra fogta. Egy VII-es diákot így vont felelősségre: Régóta figyelem, hogy Jókai munkái közül következetesen az erotikus jellegűeket kéri olvasásra. Most is a Rákóczi fiait kéri. Jókai életének valóban volt oly szakasza, amelyre az az irány mondható jellemzőnek. De miért csak ezeket olvassa? Kétségtelenül jogos észrevétel és hasznos tanács volt, de kérdőre vonás formájában túlságosan szigorúan hangzott. Kétlem, hogy elérte volna célját az intelem. És Jókai erotikája 1972-ből visszatekintve!

Egyszer-kétszer, Móra távollétében, a múzeumigazgató Tömörkény Istvánnál kellett beadnom kérőlapomat. Ő az olvasóteremmel szomszédos igazgatói irodában dolgozott. A nyitott ajtón keresztül gyakran behallatszott a csilingelés zaja, amint ezüstkanállal poharában valamit kavargatott. Mi persze — azért voltunk szemtelen kölykök — tudtuk, hogy nem orvosságkészítés zaját halljuk, hanem az öreg borkostólgató szenvedélyének hódol. Egy alkalommal, amikor nála nyújtottam be kérő céduláimat, indigná- lódva jegyezte meg: „De az nem megy ám csak úgy ukmukfukk.” Akkor még nem sejtettem, hogy háború előtti könyvtárügyünk átkának, a középkáderek hiányának követ105 L. erre a teljesség igénye nélkül a folyóirat következő évfolyamait: 2 (1868) 584-586.; 14 (1880) 1-21., 97-117.; 15 (1881) 747-755; 16 (1882) 635-642.; 18 (1884) 739-749.; 28 (1894) 1-20., 97-122., 123-134.; 29 (1895) 354-357.; 31 (1897) 562-563.; 35 (1901) 991-1008; 44 (1910) 641-642; 45 (1911) 157., 228.

25