Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

Mályusz Elemér: Miért lettem történész? A kéziratot sajtó alá rendezte,a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta Soós István

vább tanulni?, mire a szívet elszorító választ a tágra nyílt tekintetű gyermek mint a világ legtermészetesebb hangján mondotta: De kérem, én szegény vagyok. A ferences barát is meghatódott, nem hagyta a dolgot, beajánlotta a kecskeméti piaristáknak, akiknek ott volt gimnáziumuk mellett középfokú nevelő központjuk, érettségi előtti gimnazisták, „kispapok” részére.

Balanyi György — mert róla beszélek — egész neveltetését, gyermekkorától fogva a piaristák irányították. Mi sem lehetett természetesebb, hogy belépett a rendbe, és hűséges tagja maradt utolsó leheletéig. De a Poveretto16 rajongója is, akinek rendje egyik névtelen tagja ajánlásával megnyitotta számára az utat a nagyvilág, a könyvek birodalma felé. Az ő világa az egyházi élet mellett, amely számomra örök ismeretlen maradt s csak sejtem, hogy idejének, energiájának nem kis részét vehette igénybe, ha még kolozsvári egyetemi tanárkodása utolsó évében is laikusok részére lelkigyakorlatokat tartott, azok a könyvek, könyvtárak maradtak, amelyek történelmi ismereteket tartalmaztak. Csillapíthatatlan tudásszomj gyötörte és fantasztikusan erős volt az emlékezete. Cédula nélkül magyarázott nekünk az iskolában, adatok, évszámok csodálatos biztonsággal és gondossággal tarkították előadását, amit mi akkor — mert nem volt az összehasonlításra alkalmunk —, bár imponált, de természetes dolognak tartottunk. 1919/20-ban azonban, amikor ideológiai előadásokat vállalt mellékesen a commune17 után és kedvenc témaköréből, a „histoire contemporain”-ből [jelenkori történelem] a világpolitika alakulását fejtegette a kész, meglett tanárok számára, és a világgazdaság fejlődését jelző gazdasági adatokat is. Az acéltermelés, olajbányászat stb. eredményeiről. Kevesebb hatással, mint ránk a gimnáziumban tett, tekintélyt nem ébresztve, legalábbis nem Kossányi Béla18 barátomban, e vonatkozásban egyetlen tanúmban és tudósítómban. Kollégái hát mást vártak tőle, mi azonban 12-13 éves fiúk mást kaptunk tőle mint amihez szokva voltunk.

Voltaképen mit kaptunk? Olcsó frázisok helyett tényeket, hazafiaskodás helyett életszerű valóságot. Ez egyelőre — és sokáig — abban nyilvánult meg számunkra, hogy többet kaptunk, mint ami a tankönyvben volt. Ez imponált nekünk. Engem hamarosan arra ösztönzött, hogy beszerezzek egy jegyzetfüzetet és abban örökítsem meg a hallottakat. Balanyi komolyan vette munkáját abban is, hogy nem valami összefoglalás, pl. Marczali Műveltség Könyvtára-beli történetét19, hanem monográfiákból merítette ismereteit. Akkortájt az Árpád-kor bő tárgyalásban részesült, így bízva nyílt alkalmam Pauler kétkötetes munkája20 segítségével a részletes tárgyalásra. Pók fia Móricz neve21 különösen megragadta valamennyiünk figyelmét, még ha a tény, mi is tette emlékeze16 „Poveretto” (olaszul: szegény, szűkölködő): a ferencesrendi szerzetesek elnevezése.

17 Azaz a Tanácsköztársaság idején.

18 Kossányi Béla (1894-1968) főlevéltáros, történész, a Magyar Történelmi Társulat főtitkára, a Magyar Országos Levéltár igazgatóhelyettese.

19 MARCZAU HENRIK: Magyarország története 1-2. Bp., 1911. (A műveltség könyvtára)

20 A magyar nemzet története az Árpádkori királyok alatt 1-2. Bp., 1893. (Az MTA Könyvkiadó Vállalata. Új Folyam. 13-14.)

21 Asztalnok, tárnok, királynéi országbíró. L. róla Pauler idézett művének II. kötetében a 117., 121., 158., 163., 181., 204. stb. oldalakat.

11