Takács Edit: Petrák-krónika, „meljis Szentes városának a legrégib idöktöl valló történetét … foglalja magában” - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 25. (Szentes – Szeged, 1997)

Szentes Várossának mostani nevéről s régi állásáról való jegyzetek (Erdei István-féle változat)

5 10 15 20 25 30 Erdei István-féle változat Szentes Várossának mostani nevéről s régi állásáról való jegyzetek1 Szentes mostani nevét első birtokosától Zendus János magyár fővezértől vette első neve eredete homájos hanem tudva van hogy itten Romai Gyarmatok laktak mert a Kurcza fojóvizpartján az északi részen most is hamuval töltött vastag cserép edények, sőt Romai pénzek is találtattak, Hogy ezen mostani nevét mej idő tájba költsönözte, azt bizonyosan nem lehet tudni, mert már az 1454lk évben amidőn az Orodi2 Cáptalan több körüllötte lévő hejségekkel együtt bírta Zentus nevet viselt, mert ezt László királynak egy ki adót leveléből olvashatni, latinul van meg Írva, demi már azt nem tudjuk hogy mit tesz - tehát ki hagyom belőle íten pedig tsak azért hozodot fel hogy ezen mostani nevezete Szentesnek mej régot van már az 1239-Esztendőbe a nagy Kunsághoz tartozott valamint az ezzel határos Szarvas is hol most tótok laknak úgy szintén Kundoros mely most Kondoros nevet visel, és puszta vesejhej3 más Körös és Maros közti földek Hunyadi Mátyás Király idejében Békés vármegyébe és az 1656'- esztendő táján midőn a tájról a Török s tatár ki űzetett kaptsoltatot Csongrád Vármegyébe Hold mező Vásárhejjel eggyütt mej Csanád vármegyétől vétetett el, Az 1241-Esztendőben ezen Varost a tatárok kirabolták és végképpen el pusztították az 1500^ Esztendő táján e város bévette a Reformáta Vallást részszerént saját Földes Ura Dotzi Miklós részerént Fábián Sebestyén és Szent Mihály falva birtokossai úgy mint Mágotsi András Mágotsi Gáspár és Mágotsi Ferenc Sövényházi Péter és Sövényházi Moritz és Márton példáikra de különösen Mágotsi Gáspár és felesége Masaiy Eulália aReformata Vallásnak nagy párt fogója lévén mivel Dónátot ő bírta a hol is egy Sántzal körül vett háza volt és ottan lakott, Ő szollitotta Szentesre Kun nemzetből való Szegedi Kiss István igen hires lelki tanítót Azorai ímrétés Túri literátor lúkátsot akik is e vidéken a Reformata Vallást terjesztő tanítók voltak Az 1527lk Esztendőben a Török Szentes Várossát fel gyújtván el pusztította Lakossainak nagyob részét Különösen a gyermekeket és dologra alkalmas embereket magával rabul el hurtzolta,Szemes János nevezetű papjukkal: Az 1566'k Esztendőben ezen Várost a Török és a tatár végkep el pusztittotta a Várost fel gyújtván leégette lakossai közzül akit elfoghatot Tatár Orszszágba rabul el hajtotta de a Városbeliek is fö Törököt aki az Almád vizere fürödni le ment el fogták és a réttségbe magukkal be vitték kinek meg szabaditásáért a Török a Szentes Várossábol el vitt rabokat a 1 Az eredeti - Zsíros Katalin tulajdona - 130 mm széles, 190 mm hosszú, gyárilag margózott, borító nélküli vonalas füzet, 32 írott oldalt tartalmaz 2 Aradi 3 Puszta Vásárhely 71

Next

/
Thumbnails
Contents