Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)

Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági temesközből II.

beleraktuk, ráraktunk észt a haját, hogy jó édöseb lögyön. Észt mökfősztük, akkó összegyütt a család, osztán öttük a kukoricát. Nagyon finom vót.

(Hogyan történt a kukorica törése?)

— Hát vót, mikó összefoktunk valakive, hogy | oszt möntünk családosul, hoty hamarap kész lögyön, hamarab lögyön éty kocsivá. De vót, mikó csak ketten szödögettük, az uram mög egy lóvá horta haza a kocsivá. Anyósommá kimöntünk a határba, osztán szőttük mink ketten, rakázsba hánytuk, az uram mök horta kocsivá haza égy lóvá, amennyi fért a kocsira. Nem ojan sok fért rá, amit egy ló ébirt, annyit. No vót régebben, akkó vót, mikó hajastú tördétük lé ja kukoricát. Akkor ászt asztán este körülűtük, osztán fosztottuk. Asztán a kukoricahajat összegyűjtöttük, télön akkó összehasogattuk, ászt fonytug belőle a szőnyegöt | a szobába csinátunk szőnyegöket mög

| fontunk ojan három ágra fontunk, asztán szatyrokat csináltung belűle. Akkó még nem vót műanyag | táska. Asztán ijen szatyrogba vittük a határba az önnivalót, mikó möntüng dógozni.

(Milyen teendő volt ősszel még a kukoricával?)

— Hát mindig úcs csináltuk, hogy röggé mikó kimöntünk, akkó addig mék puha vót a szár, addig a szárat váktuk. Majd mikó főmelegödöt mán, hoty főszáratt a harmat a száron, utána ékesztük szödni. Mög ugyanúty puhán kötöttüg be, kévégbe raktuk, be löt kötözve. Régebben gyékénybűi fontunk kötelet neki, oszt avval kötöttük. Vaty pedig vót a rozs, oszt akkó annak kivertük a szémit, és asztán kötelet fontung belőle, és avval kötöttük. Majd asztán későbben a gyékényt. Asztám most mög mán nejlon- maddzaggá kötünk. De ja kévébe rakjuk, osztán fölálíccsuk majd, asztán kúpogba, és asztám mikó hazahozzuk, ászt is puhám mindég, akkó naty kúpogba ojan szászszázötven kévét összerakunk, hoty hát télön né ázzon be. Ászt a tehénné asztat ötettyük mög. Hát a ló is asztat szokta önni. Hát a ló az Igencsak itatás után kapta a szárat, hogy avvá szórakozzon, hogy né rosszákoggyon az istállóba, né dörömbőjjön, hanem asztat öszögesse. Majd asztám mikor lérákták a levelit — a tehén is ötté —, de mikor lérákták levelit, akkor kivöttük a jászolbú a száríziköt, összekötösztük, összeszöttük szépen sorba, asztán jó szorosan bekötöttük, mer amikó mökszárad, akkó hullik széjjé, osztán jó szorosam bekötöttük, oszt ászt is asztán kazalba raktuk, oszt télön a szobamelegítésre, fűtésre hasznátuk. Mög ém még most is még a kalácsot a kemöncébe szoktam sütni. Hát kenyeret ászt má nem sütök, me a bódbú szoktuk vonni, de kalácsot még mindég nagyon jó a kemöncébe | sokká job möksütni, mint a lémibe, amit sütünk, ojan jó kalács sül a kemöncébe. Oszt télöm bizon az a nagyon jó, ócsó fűtenivaló, mer bedugunk éty három-néty kéve szárízéköt, befűtünk, ojan jó meleg van, egész nap sémmi gondunk nincsen rá.

(Mire használták föl a kukoricát?)

— Hát a kukoricát? Hát vannak jószágaink. Vannag disznójaink is, mök hát a tehém még vót mög a ló, az mint kapott abrakod belűle. A tehén ügyé darát, a ló mök

298