Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)
Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági temesközből II.
(Más aprójószággal szoktak-e foglalkozni?) — Hát nem, nincs más. Disznó vám mök kácsa mög liba mök csirke. Pujkává mög gyöntyúkká nem, ászt nem szerettem sose. Az ojan naty fenekajja, rosszabb, mint a gyerök. Ha nem vigyáz az embör rá, nem totojgati, akkó kész, az épusztul. Az nem ... Rosszabb — mondom —, mint a gyerök. Sokat kő vele vergőnni. Sok haj mát kő nekik anni | a pujkáknak, de én nem tudok haj mát csináni — gondolom —, röndözni nekik, mer mink nem szoktunk hajmát vetni. Minekünk csak annyi van, amennyi nekünk köll a konyhára | hajmánk. Elmondta: Kocsis Istvánná, 60 éves. Oroszlámos, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt Szabó József készítette. A KUKORICATERMESZTÉSRŐL (Hogyan készítették elő a földet a kukoricatermesztéshöz? — Főszántottuk ősszé, tavasszá vetöttük a kukoricát, de valamikor eke után. Éggyesivé szórtuk. Valamikor nem vót műtrágya, most mög azok is vannak. Csak tehéntrágya vót. Hortuk asztat kifele nyáron, ősszé, tavasszá | mindég. Akkó mikó asz kész vót, akkó vetöttük — mondom — tavasszá. Majd | mos mán emut az az idő. Majd | most mán géppé vetik, traktorokká, de az is, ha van. Ha nem, akkó fogadunk traktorokat, ászt akkó úgy vettessük é pézé vagy lédógozzuk. A cséveket kiválogattuk. Amikó kiválogattuk, akkó a naggya szömet, akkó még a högyit lé is tördöstük, kukoricának csak ászt naggya szömeket vetöttük el, me azér, hogy az az apró szöm az nagyon apró löt vóna. Akkó mikó lémorzsótuk kézzé, nem is géppé, hanem kézzé mórzsótuk azé, hogy né töredözzön a szöme jé. Akkó mikó mögvót, akkó persze vetöttük. Vót, hogy vízbe töttük, oszt hogy mögázzon, hamarap kikéjjön. Ha esős vót az idő, akkó úty csinátuk, hogy vízbe töttük, hoty hamarap kikéjjön. Mök kicsírásztattuk. Még ászt is csinátuk sokszó, hoty kicsírásztattuk, különösen a száznapos fehér kukoricát. Mer van az az arany kukorica, van a lófogú fehér kukorica, ezök korábban vannak, száz napra. De nagyon szép csévek azok is. Na majd akkó még van a pattogatnivaló kukorica, az apró szömű aran kukorica, sárga az is nagyon jó fajta. Akkó van az a putyi kukorica, fehér. Az is jó fajta. Ezöket szoktuk vetni mindég íty tavasszá. (Hogyan történt a kukorica vetése?) — Hát asz mök kiszántoták valamikó, szántotuk, és égy ballagott utána, az eke után szórogata. Akkó éboronátuk, kikelt, újbú boronátuk, asztán kapátuk tovább. A kukoricát valamikó így röndösztük é. Na majt kapálás után hát möntünk. Most mök szórjuk a műtrágyát rá, de valamikó nem vót, csak lédudvásztuk, éred dudvásztuk, ászt akkó avvá vót. De most nem tudok má róla, még mit mongyak. 290
