Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)

Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági temesközből II.

— Na most akkó vájogot vertünk, akkó raktuk, kerítöttük. Ebbű vót néha éty kis harag is, hogy nem így, nem úgy, de úgy mög úgy. Akkó az a saralás. É tuggya kébzeni, hogy a férjem főhánta éggy állásra, akkó fölmönt az állásra, az állásrú a padlásra, me én azé nem bírtam még. A padlásrú mök hortam szét ászt a sarat, ojan vikli lécök vótak, akkó abba verögettem. De bizon vót, mikó dopta hát ém mök kaptam a villává, de vót, mikó nem bírtam ékapni, akkó visszaesőit. Nyár vót, félig mesztelen vót, tiszta | möksújtotta ám a hátát, de hát akkó éty kicsit káromkodott is, de mon- tam, hogy nem bírom ekapni, hát nem vagyok ... Tutta ű, de csak mérges vót valamijé. Akkó de észt mind | sarágattuk ki, mink tapasztottug be. Éty szoba, konyha, spejz mök kerítöttük mán úgy vájogbúl. Észt mind mink vertük fő. Ögyébb a tetejit, oda megint éggy ojan kocamestömek montuk, hogy nem is mestör vót, hogy ócsób lögyön. No asz főtötte a tetőt, évvé a mi segíccségünké lé löt cserepezve. No a végit kitéglász- tuk, de azé elattam, nem is nagyon kaptam stafért sé, mök tollat, néty párnát, égy dunna, de észt is elattam. A kis fijamnak nem marat csak a két kis pójázópámája, hogy a feje alá, mög avvá betakartam. Mög asztán úgy montuk má, hoty parasztosabban ki- mongyam, hogy majd a lábodra töszüng gunyacokat, mink mög mit tudom én pokróc

| vagy mivé is takarósztunk, me nem vót. Észt mind elattuk azé, hoty házunk lögyön. Annyira szögénység vót, me | majd lehetőt kapni, de nem bírtunk. Akkó mikó mök- kezdődött ez a krédit ... Észt érti, hogy micsoda a krédit?

(Igen, hitel.)

— Kölcsön. No majd atták itt a kréditöt, de annyira buta fölfogásunk vót, hogy még a szüleimnek is, hogy né mönnyetök neki, mer ez mindön nap veletök fekszik, mindön nap veletök kel. Hát fétünk ám, hotyha nem lösz mibű möganni, födünk sincs, csak a napszám, hogy is lössz az. De tutták ott, me asztám mönt válaladba is, majnem úgy vót, nyáron ithon, ahun többet lehetött, télire émönt a férjem vállalatogba, hogy od dógozzon. Hát akkó majd naty sokára mertünk mink kölcsönt. Évvé éty kicsit így buták vótunk. Ez az igasság. Ha mink mertünk vóna, könnyebben ... Vót, aki mert, asz könnyebben bin is, de mink nem. Annyira fétünk mindöntű, hogy | hogy mongyam, mög löt nagyon szorítva itten éré a mi hejzetünk. Útyhoty fétünk má mindöntű, és nem mertünk sémmit, csak a két kezünk átal, amid dógosztunk. És ez nagyon nehéz vót. Hát akkó ez az éty fijunk vót. Hát évvé is úgy vótam, amit a másik szögény | mink sé maraggyunk lé sémmitű sé, aggyunk mög neki. Hát akkó addig möntünk, hogy na hát jó mesterségöt tanút, észtét kibirtuk. Hát akkor asztán fölneveltük szépen, hát akkó asztám mán émöntünk Adára, de má akkó a fijam mög vót nősűve. Akkó ot vótunk négy évig, de nem is nagyon szerettem, hát akkó visszagyüttünk. Asztán a férjem mög- betegödött, de akkó édösanyámékat azé főfoktam, úgy gondótam, mög montam a férjemnek is, hoty hát aggyunk a fijunknak is, jó vóna éty kis ház. Ebbe az uccába, csak kijjebb, de elék szép ház.

Elmondta: Balázs-Szénási Péterné Zsubreczki Franciska, 65 éves.

Pádé, 1992 májusában

A magnetofonfölvételt Sz. Bozóki Margit készítette.

286