Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)
Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági temesközből II.
— Vetés után tavaszig nem möntünk. Majt csak úgy ... Hogy mongyam, mám mikó kezdött a búza bujkálni ki. Elmöntünk ki a fődbe, csumát lészöttük, kukorica- csumát, me mink úgy mongyuk, kukoricacsuma. Asztán ha bujkát az acat, akkó mök peig vöt, mink úgy montuk, hogy acatoló, de az vót kaszábúl is csináva, de vót, amit kovács csinát, majnem úgy nézőt ki, mind a fecskefarok, az az acatoló. És avvá acató- tunk, me még akkó ezök a mérgek nem vótak, vetyszérék. Mind ahogy mongyák ugye vétyszémek, hoty kiőjje ászt az acatot. Má mikó a búza szép nagy vót, hát akkó mégen ottan a boronává körösztűmöntünk rajta, lovakká ugye mögboronátuk ászt a fődet. Útyhogy asztán láttuk, hogy | hoty fejlődik az a búza, me tuggya az nagyon jó, hoty- ha mögboronálik az miatt | nem repedözik a főd mög. Ez vót a búza — hogy mongyam ém magának — ez az izé | a búzának a munkája no. Kukoricát mök peig, ászt mög vártuk mikó kikel, asztat foktuk akkó az ekekapákat vagy ekekapát, hogy mongyam, ki hogy mönnyit vit ki. Én kettőt szoktam vinni. Kimöntem, akkó mégin a lovaknak lé köllöt vetnöm az istrángját, me ölég jó lovaim vótak, hogy é né szalaggya- nak. Lészöttem az ekekapákat, akkó az éggyik lovat odakötöttem a spéditérhöz, a másikat mög befogtam az ekekapába, és gyöplűvé ekésztem. Ojan nagyon szépen tuttak mönni a lovaim, hogy nem köllöt vezetni űket. Ekekapásztam, a feleségöm mög utánam kapát. Mög vót, hogy éjártam íty fuharba | azé, hogy visszagyűjjenek segíteni kapányi, me a fiaim iskolába jártak mán akkó, ügyé oszt hát űk nem gyühettek velünk. Há vót teheneim ithon, vótag disznójaim ithon. Hát ölék korássan haza köllöd gyün- nöm, me | gyünnünk a féleségűmmé mög aki vót velem, velünk, me az izé | jószágná ithon is é köllöt végződni. Ez vót a | munka. Mást nem tudom, még mit kíván hogy mongyak. (Milyen dolga volt még a gazdának vetés után ?) Elmondta: Tóth Pál, 73 éves. Pádé, 1992 májusában A magnetofonfölvételt Szabó József készítette. FIATALKORI EMLÉKEIMBŐL — Hát tíz éves korom úta dolgozok. Útyhogy öt dináré kesztem valamiké acatóni. Ászt az acatolást ászt hiszöm, tuggyák, hogy micsoda. Az búzából van | acatnak mink így montuk itten | acatnak. Hát öd dinárt kaptam, de nagyon örűtünk még az édös- anyám is, hogy hó hát | vótam éty hétig. Öccör hat harminc | dinárt kerestem éty hétön. Asztán nyőtem tovább. Akkó mán venyigét szőttünk a Sulhófná, az égy zsidó vót, zsidó birtok, de nagy birtok Pádén — ászt lehet mondani — az vót a legnagyob birtok. Hát akkó ot venyigét ... Akkó mán kesztünk nyódz dinárt kapni, tíz dinárt kapni, akkó így dógosztam. Akkó asztán csak továb nyőtünk. Hát akkó asztám má tizenkéd dinárt kesztem kapni, ojan szárvesszőt csipkottunk vissza, és kötösztük a szöllőt, mer szöllőmunkád dógosztunk lektöbbet. Na majd akkó bejöttek a németek. Mikó a néme- tög bejöttek, akkó majd | mán fővöttek | ijen szálvesszőt húsztunk ősszé lé, akkó mán úty fölugrott a pénzünk, hogy negyven dinárt ... 282
