Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)

Kovács Miklós: Egy hivatalnok feljegyzései

sőbb egy falusi tanácselnök nyilatkozott erről, mondván, azzal, hogy az ő neve kerülhe­tett a statáriumi plakátra, megérezte a bizalmat, melyet a „munkás-paraszt kormány” nyilvánított iránta, s ez őt magabiztossá tette további intézkedéseiben. A vb ülésekről a magabiztosságnak efféle emléke rémlik fel bennem: jelentéktelen figurák, szám szerint igen kevesen, éveken, évtizedeken át viselkednek úgy (tisztelet a szerényebb kivételnek, mert ilyenek is voltak!), mint afféle olimposzi lények, akik min­denbe beleszólhatnak, s megfellebezhetetlen kijelentéseket tehetnek, egyetlen körül­ményre ügyelve, hogy a „felső”, a „központi” elvárásoknak feltétlenül megfeleljenek. (Ezek trendjét a Népszabadság a legsekélyesebb agyvelők számára is naponta felrajzol­ta.) E felszólalások ismertetéséből a közvélemény persze teljesen ki volt zárva. Ami ott elhangzott, arról nagyvonásokban adott tájékoztatást a helyi lap jelenlévő újságírója. Ennek lényege sohasem volt több, mint ami a témának címszerű felsorolásába belefért. Valószínűleg ez a hermetikus elzártság a nyilvánosság elől bátorította az ambíció- zusabb vb tagokat, hogy amikor kulturális kérdések, a színház vagy a szabadtéri játékok dolgai kerültek napirendre, nem tudtak ellenállni irányító városatyai hajlamaik­nak. Már a forradalom utáni első olyan vb ülésen, ahol a színház munkája került napi­rendre (1957. július 2-án), megnyilatkozik a kemény kritikai hang: „Tervük és céljuk az volt...(az ellenforradalmároknak), hogy az ellenforradalom ideológiai szószékévé te­gyék színházunkat”. Mindezt Shaw Szent Johannájának aktualizálásával, Illyés Ozorai példájának műsorra tűzésével, Pirandello és Anouilh darabok bemutatásával vélték elér­hetőnek. Ettől kezdve a vb tagjai kötelességüknek érezték, hogy bíráljanak, szempontokat adjanak a színháznak — az ülésekre meghívott igazgatónak és rendezőnek — a helyes műsorpolitikára. A pb első titkára pl. így: „A külföldi darabok megrendezésénél töre­kedni kell a mondanivaló helyes kidomborítására ... a mondanivaló szolgálja a proletár internacionalizmus ügyét.” Máskor ugyanő: „Szükséges azonban, hogy egyes színé­szeknél megszüntessék a megadott szövegtől való eltérést és a túlzott játékot.” A tanács művelődési elnökhelyettese: „...a színház által bemutatott darabok ne­veljék a szocialista embertípust.” Az elnök: „...az ellenforradalom eszmei hatása bi­zonyos fokig megvolt. A műsorpolitikai indoklást nem szabad elszakítani a politikai helyzettől.” Máskor elnöki tekintéllyel nyomatékosává részletesebben: „A színháznál nem az dönti el a helyzetet, hogy a bérletezőknek hány százaléka munkás, hanem az, hogy ez mennyiben szolgálja a munkások kulturális nevelését.” 1958. július 15-én: „Voltak olyan darabok, amelyek elősegítették a szocialista tendenciát. A Stuart Mária megrendezése történelmietlen volt, mert a rendezésben annak tényleges mondanivalója helyett, a vallásosságot hozták ki... A színháznak a szocialista építés egyik erődjének kell lenni, mert ezáltal lehet formálni és alakítani (!) az emberek nézetét.” Egy időben egy a tanácstól a pártbizottsághoz került pénzügyes nő vette át — mint másodtitkár — a vezérideológus szerepét. „A színház — nyilakozta ki — nagyon fontos tényezője a kulturális szemlélet kialakításának olyan szempontból is, hogy az ott dolgo­zó művészek művészeti színvonala, politikai érettsége, világnézete mennyire tudja fo­kozni az általuk színrehozott darabok színvonalát.” Ezeket az elképesztően lapos, sokszor az értelmetlenségig zavaros szövegeket a felsőbbrendű kinyilatkoztatás hangján adták elő. Eleinte még Vaszyt is megzavarták, 185

Next

/
Thumbnails
Contents