Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)
Dokumentumok, tanulmányok, visszaemlékezések
1. Kártérítések A törvény kimondta, hogy a honvédségnek joga van a szükséges földterületet akadálytalanul használni, de a gyakorlatok alkalmával okozott kárt és a haszonveszteséget meg kell téríteni.2 Arról is szól azonban, hogy a művelt földeket a lehető legnagyobb mértékben kell kímélni. Baktón már az első világháború előtt és alatt is folyt lövészet, majd rövid szünet után 1923-tól újra kezdődtek, és egészen 1944 közepéig tartottak.3 A lövészet túlnyomórészt reggel 7 vagy 8 órakor kezdődött, de 6 órás kezdés is előfordult. A befejezés ideje váltakozó volt, a tüzérségi gyakorlatok már 12-kor, a gyalogságiak 13 és 18 óra között értek véget. Ritkán éjszakai lövészetek is voltak, ezek többsége 15 és 18 óra között indult és 22 vagy 23 óráig, néhány másnap hajnali 5-ig is tartott. A nyáron 22-23 óráig tartó gyakorlatok inkább csak elnevezésükben voltak éjjeliek. A lőteret a 9. gyalogezred, a 15., 16. kerékpáros zászlóalj, a 17., 18. határvadász-zász- lóalj, a 3. folyózár-zászlóalj, az V. utászzászlóalj, az V. híradó-zászlóalj, az V. gépkocsizó vonatoszlop, az V. fogatolt vonatoszlop, az V. árkásztábor, a csendőr lovas alosztály használta rendszeresen. Esetenként a 7. gyalogezred 20. gyalogezred, a 9. pótzászlóalj, a repülőtér gondnokság, az 55. légvédelmi tüzérosztály, az 5. számú helyi kórház, a 20. árkászszázad. Az összes egység gyalogsági lövészetet tartott, kivéve a 14. „Losonczy István” tábor tüzérosztályt (1938. november 22. előtt ez az egység az 5. honvéd tüzérosztály nevet viselte), amely tüzérségi gyakorlatokat tartott. Az egy időben gyakorlatozó legmagasabb szintű egység a zászlóalj volt. Az okozott károkat a lövészet parancsnokának kellett bejelenteni a lövészet befejezése után 3 órán belül, s a helyszínen azonnal megállapították a kárt és ki is fizették a kártérítést. Látszólag ez gyors és egyszerű módon folyt, a gyakorlatban azonban sokszor kivihetetlen volt, ugyanis a gazdáknak először végig kellet nézni földjüket (esetleg több parcellára osztott földjüket), hogy milyen kárt szenvedett, majd ezután ment a lőtér déli szélén várakozó gyakorlatparancsnokhoz bejelenteni kártérítési igényét, csakhogy ez túl sok időbe tellett és nem ért oda a bejelentéssel a megszabott 3 órán belül, későbbi kárbejelentést pedig nem fogadtak el.4 Mindenesetre a károk az 1930-as évek közepéig nem lehettek túl nagyok, mert a földtulajdonosok csak ezután léptek fel erélyesebben, 1937-ben a Baktói Bérlők Gazdaköre kérte a város elöljáróságát, javítsanak az áldatlan állapotokon. Kérésük a következő volt: a kártérítések rendjét változtassák meg, a helyszíni, azonnali kártérítés helyébe a világháború előtt élt rendszert hozzák vissza. Ebben kártérítési kulcsokat határoztak meg a veszélyeztetett földekre. Azokra a földekre, amelyek közel estek a céltáblákhoz, tehát sok kárt szenvedtek, 8 pengőt, azokra amelyek csak szórványosan lettek eltalálva, 6 pengőt, és azokra, ahol kár nem esett, csak le lettek zárva a lövészet idejére, 4 pengőt fizessenek holdanként és évenként. Kérték, hogy a hadügy munkamulasztási kártérítést, köznapi nevén lövési pénzt fizessen a 2 Szőke ANDOR: A gyalogság korszerű lőkiképzése. In: M. K. Sz. 1935/1. 3 CsML, Szeged Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Külön kezelt anyag. 9. gyalogezred. — Az 1942. évről nincsenek adatok, de bizonyosan állítható, hogy ebben az évben is folytak a szokásos gyakorlatok. '31-ben 5, '32-ben 30, '34-ben 38, '36-ban 23, '37-ben 23, '38-ban 70, '39-ben 67, '40-ben 77 '41-ben 49, '43-ban 53, '44-ben pedig 15 nap volt a lövészetek száma. 4 Uo. 28050/38. 294
