Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)

Bevezető tanulmány

A hadműveleti intézkedések alapján a szegedi 5. honvéd kerület parancsnok­ság (1944. július 7-éig hadtestparancsnokság) már korábban, szeptember 13-án a „gyepüszállásra”, azaz Szatymazra települt. A parancsnokság 12 osztályából csak 5 maradt Szegeden, ezeket a városban szétszórva helyezték el. Irataikat, rendeleteiket továbbra is Szegedről keltezték, s a városi telefonhálózatba több vonallal is bekap­csolódtak. Szatymazon URH adó-vevőkészülékkel, sokszorosító nyomdával rendel­keztek. Szeptember 25-én az 5. honvéd helyőrségi kórház pótkeretét ugyancsak a „gyepüszállásra”, Alsóközpontra (Mórahalomra), a katolikus legényegylet helyisé­geibe helyezték ki. A kerület parancsnokság - a szőkébb parancsnoki törzs kivételével - előbb Soltra, majd Esztergomon át (!) Kaposvárra települt. Az utolsó (70. sz.) intézkedé­sét Szegeden október 5-én hozta, a 71-73. számúakat útközben, a 74. számút Esz­tergomban, a 75-76. számúakat ismét útközben, a 77. számút pedig november 9-én már Kaposvárott. Ez utóbbi a katonaszökevényekről és a honvédségi anyagok összegyűjtéséről rendelkezett, és a szegedi menekültek körében folytatandó razziá­kat helyezett kilátásba. Az 5. honvéd kerület parancsnokság másik része a Baja-Bá- taszék vonalon jutott el Kaposvárra. A parancsnokság iratanyagának nagy részét Falkay Ferenc ezredes az irattár felelős kezelője, a HM október 12-én kelt 15854/ M.l.b-1944. számú rendelete alapján október 18-án Bátaszéken semmisítette meg. Az V. gépkocsizó vonatosztály javítóműhelyét már korábban Nagykőrösre helyezték át. Elvonultak a szegedi kiképző alakulatok, pótalakulatok, bevonulási központok, a kiegészítő parancsnokság és a „Zotmund” V. honvéd önálló utász­zászlóalj visszamaradó különítménye is. Magukkal vitték a lakosságtól rekvirált lovakat és járműveket. Ezekkel szállították el a már hátra irányított alakulatok fegyver-, lőszer- és egyéb hadianyagkészletét is. Az V. önálló légvédelmi gépágyús üteg, az V. helyőrségi kórház, az V. élelmezési raktár és az V. tüzérségi és fegy­verjavító műhely egyelőre a helyén maradt, és egy részük a harcoló alakulatok közé sorolt be. Elvonult az 535. számú szegedi hadikórház is, amelyet részben az ipa­rostanonc-iskolában, részben a Mérey utcai leány középiskolában helyeztek el. A kórház Sándorfalva felé vonult vissza, rövid ideig a sövényházi kastélyban volt, ezt követően előbb Kecskemétre, majd Székesfehérvárra, onnan Németországba evaku­ált. A középületekben és intézményekben elhelyezett különféle kisegítő katonai alakulatok, pótalakulatok, valamint beszerző- és ellátó alakulatok Kiskundorozsma felé távoztak. Ezek az egységek kezdték el az önkényes rekvirálást, utcán kerékpá­rokat, lovakat és lovaskocsikat koboztak el. A zárolt zsidóvagyonból ideiglenesen igénybe vett írógépeket, varrógépeket, jégszekrényt, páncélszekrényeket stb. ugyan­csak magukkal vitték. A politikai elítéltekből létrehozott 452. büntetőszázad az esti órákban a Bajai úton hagyta el a várost. Szeged katonai kiürítésének tervét, a szegedi központú pótalakulatok, keretek és törzsek visszavonulását és elhelyezési tervét szeptember 27-én határozta meg a HM. Ezt az 5. a honvéd kerület parancsnokság október 3-án kelt parancsában hozta az érintett alakulatok tudomására. Ennek megfelelően az 5. honvéd kerület pa­93

Next

/
Thumbnails
Contents