Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
könyvi első példányokat, a népmozgalmi nyilvántartó anyagokat sem. Október 3-ra a lakossági és intézményi kiürítésnek minden előkészülete befejeződött, s a továbbiakban a hadműveletek alakulása határozta meg annak végrehajtását. Az intézmények és hivatalok vezetői október 7-én kapták kézhez a kiürítési határozat titkos példányait. Október 8-án reggel híre kelt annak, hogy „az oroszok átkeltek a Tiszán”, s ennek hallatán szinte menekülési pánik robbant ki. Közben a város katonai vezetése a hadműveletek mérlegelése alapján úgy döntött, hogy elrendeli Szeged kiürítését. Elsőként a város vezetői, Tukats Sándor főispán és Tóth Béla polgármesterhelyettes hagyták el a várost, s ekkor került sor a városi hivatalok, ügyosztályok kiürítési parancsának végrehajtására is. Elszállították a főpénztárt, a fontosabb iratokat, berendezéseket, a város mozdítható vagyonának egy jelentős részét. A város polgári vezetését dr. Pálfy György kultúrtanácsnokra bízták, majd október 9- én bevezették a katonai közigazgatást. Az intézmények vezetői is - zömmel vonaton - ekkor távoztak el. A nap folyamán több menekülő vonat indult, reggel még menetrend szerint, de délelőtt már menekülőkkel megrakodva. Az utolsó vonat ezen a napon 17 órakor futott ki a Nagyállomásról. A mintegy 20-25 szegedi gyár és üzem tulajdonosa, illetve vezetői, a gyári katonai parancsnoksággal együtt menekültek el, s magukkal vitték a készpénz- készleteket. dokumentációkat és a gyárak különböző értékeit. Még olyan intézmények is csatlakoztak a menekülőkhöz, melyeknek a lakossággal együtt kellett volna maradniuk. A városi tűzoltóság több vezető tisztje távozott Kaposvárra, a mentőállomás pedig személyzet nélkül maradt. A rendőrség és csendőrség eltűnt, holott az előbbinek is helyén kellett volna maradnia. Október 8-án a félkatonai alakulatokat, így a leventéket és a gyári munkásala- kulalokat is mozgósították. A leventéket, mint „nemzetőröket” zárt rendben vonultatták el, az igen kis számban összetoborzott munkásokat pedig a gyári katonai parancsnokok igyekeztek hátravonni. Az újabb bombázásoktól, az ostromtól való félelem hatására a lakosság egy része, összesen mintegy 15-20 ezer fő hagyta el Szegedet. Többségük 50 kilométeres sávon belül, a város nagy tanyavilágába menekült. Akik tovább vonultak, fél évig az országút vándorai lettek. Szeged katonai kiürítése szervezetten a Honvéd Vezérkar főnökének 1944. szeptember 29-én kelt külön rendelete alapján történt. A kormány a Tisza vonalát veszélyeztetett zónának minősítette, s a „Déli” kiürítési terület élére kiürítési és menekültügyi főfelügyelőnek Vásárhelyi Andor altábornagyot nevezte ki. Szeged a déli kiürítési terület központja lett. A város katonai parancsnokságának rendeletére október 8-án reggel kezdődött meg a katonai és félkatonai alakulatok, intézmények kimenekítése. A szovjet csapatok Szegedtől északra Algyő térségében, délen pedig Törökkanizsánál elérték a Tiszát. A Marostól délre a bánáti területen a jelentős magyar és német katonai erők az egyetlen megmaradt átkelési ponton, Szegeden keresztül vonultak vissza a Tisza mögé. A csapatok gyülekezési körzeteit Szegedről nyugatra jelölték ki. 92 I
