Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
bekerítő gyűrűn át vonultak vissza. Osztrogozsszkból is már 10-15 %-os ember- és 90 %-os anyagveszteség árán sikerült kijutni, így a gyalogezrednek második napra már élelme nem volt, sebesültjeit nem tudta elszállítani, s csak 24-én este vételezhetett. Visszavonulása alatt az ezred két zászlóaljparancsnoka elesett, egy eltűnt, egy pedig az ezredparancsnokkal együtt megsebesült. A csernicsi gyülekezőhelyen végzett pontos felmérés szerint a gyalogezred egyes alakulatainak létszámadatai az alábbiak voltak: 1 A. zászlóalj (kecskeméti), 5 tiszt és 48 legénység, 7/II. zászlóalj (ceglédi) 10 tiszt és 164 legénység, 7/III. zászlóalj (kiskunfélegyházi) 6 tiszt és 52 legénység, - a 37/1. ikerzászlóalj, 7 tiszt és 133 legénység, a 37/III. ikerzászlóalj, 6 tiszt és 94 legénység mindössze. A gyalogezredet Korosztenyből vasúton szállították haza és 1943. április 27-én Volócón lépte át az országhatárt. Hazaérkezésekor vitéz Gyimesy Frigyes altábornagy az V. hadtest parancsnoka köszöntötte a visszatért túlélőit, akiket a 3 hetes vesztegzár idejére május 1-jén Szegedre szállítottak. A legénység barakkokban, a tisztek sátrakban kerültek elhelyezésre. A hozzátartozók másnap tömegesen jöttek látogatóba, de csak a kerítésig mehettek. Május folyamán még újabb huszár és tüzér csapatok érkeztek a vesztegzár-táborba. Május 19-én a 7/III. zászlóalj, a 37/III. zászlóalj, és a 7. árkász század állományába tartozók (zöme szegedi) elhagyhatták a tábor területét, az egészségügyi zárlat ezzel megszűnt. A többi egység május 22-én vonult el Szegedről Kecskemétre, ahol ünnepélyesen fogadták azokat.53 A 7. gyalogezred, ugyanúgy mint a 13. könnyű hadosztály többi alakulata a doni katasztrófa idején katonai esküjéhez, a kötelességteljesítéshez, a katonai becsülethez, a magyar katonai hírnevéhez és erényeihez híven megállta a helyét. A 7. gyalogezred igen nagy áldozatot hozott: a tisztek 70 százaléka, a legénység körülbelül 60 százaléka hősi halált halt vagy eltűnt. A visszavonulás idején katonái sokszor élelem és lőszer nélkül meneteltek, egymást bajtársiasan segítették, s ebben a kitartásban nyilvánvaló szerepet játszott a hadifogságtól, a fagyhaláltól való jogos félelem, a túlélés, a család viszontlátásának mindig meglévő reménye is. Éppen ezért vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok 1943. január 24-én kelt közismert hadseregparancsa ellen Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy, a 13. könnyű hadosztály parancsnoka már 1943. január 31-én interveniált felettesénél, a IV. hadtest parancsnokánál. Szerinte ez „a 13. könnyű hadosztályra nem vonatkozik, mert az megtette kötelességét.” A seregtest parancsnoka kivizsgálást kért, mondván „a kivizsgálást nemcsak a felmorzsolódott 13. könnyű hadosztály, hanem az egész 2. hadsereg érdekében kérem”. Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy karakán kiállása - nyilván másfelől jövő egyéb, hangsúlyosabb nyomással együtt - szerepet játszott abban, hogy Jány Gusztáv vezérezredes még január végén és februárban több más jellegű parancsot adott ki, s végül két hónappal később hírhedt hadseregparancsát is visszavonta. 53 HL A 2. in. hadsereg iratai 26. fasc. A 13. k. ho. iratai. „Napló a 7. gyalogezrednek 1942. május hó 1-jétől 1943. évi május hó 27-ig a keleti hadszíntéren végrehajtott harcairól és egyéb ténykedéseiről 1-37. 66
