Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
Az ezred a 13. könnyű hadosztály élszállítmányaként június 21 - július 1 között vasúti szállítással Kecskemét-Vág-völgyén-Szlovákián át Radom-Breszt- Pinszk-Kalinkovicsi menetvonalon jutott el Resicáig, Gomeltől nyugatra 55 km-re. Innen a kirakodás után július 2 - augusztus 14 között a könnyű hadosztály egyik menetoszlopában mintegy 1000 km-es gyalogmenetet megtéve útja Kurszk városon át vezetett. Az első lépcsőben - többek között a hadosztályközvetlen szegedi alakulatokkal együtt - haladt egészen a Don menti Kolbinó községig. Útközben Glukovban partizánok elleni akcióban vett részt, akik gyakran veszélyeztették a menet vonalát. A kimerítő menetelés után augusztus 14-én szinte menetből, zászlóaljakra bontva vetették be a gyalogezredet. A nehézfegyver alakulatokkal megerősített 7/III. zászlóaljat például a Don-Potudan folyók szögletébe irányították és az 1. magyar páncéloshadosztály alárendeltségében esett át a tűzkeresztségen. Ezekben a harcokban, amelyekkel a Korotojak ellen indított német támadást kellett támogatniuk, végül is elősegítették a németek sikerét. Közben súlyos veszteségeket szenvedtek, főként a III. zászlóalj. Augusztus 15-17 között, három nap alatt csak egy századának 60 honvédje esett el. Ezt a zászlóaljat augusztus 28-án a 31. gyalogezred I. és III. zászlóalja váltotta le. Szeptember 9-én a gyalogezred az Uriv elfoglalására indított támadásban vett részt és újból igen súlyos veszteségek érték. A község elfoglalása után november végéig itt is maradt védelemben, s tartós téli állásrendszert épített ki. 1942. november 28. - 1943. január 16. között a Korotojak-Kopaniscse közti védőállást tartotta és az 1943. január 12-én megindult nagy orosz támadás idején a 7. könnyű hadosztálytól balra helyezkedett el. A gyalogezred vonalában négy napon át csak kisebb védelmi harcok folytak. A 31. gyalogezred zászlóaljait ezalatt a Potudan folyó védelmében heves támadások érték és felmentésüket a 7. gyalogezred egy kötelékének január 16-i eredményes ellentámadásának köszönhették. Január 16-án a 7. gyalogezredet már szinte minden irányból igen erős támadás érte. Ekkor sebesült meg Szörényi Árpád alezredes, ezredparancsnok és helyét Pilisy István alezredes, a felváltó alakulatként 1942 novemberében kiérkezett 24/1. zászlóalj parancsnoka vette át. Délután megkezdődött a 7. gyalogezred és alárendelt zászlóaljainak visszavonása Osztrogozsszkba. A 7./III. zászlóalj ekkor már mindössze 80 fő leharcolt és teljesen kimerült emberrel, s a 7. gyalogezred ezredközvetlen aknavető századával együtt érkezett vissza. Visszavonulása az orosz csapatok heves tüzérségi tüze közepette történt és e közben tűnt el a 4. géppuskás rajjal együtt vitéz Dombrády Dezső főhadnagy, a zászlóalj ideiglenes parancsnoka is. A következő négy napban a 7/III. zászlóalj is a könnyű hadosztály többi alakulatával együtt Osztrogozsszkban bekerítve védte az oroszok által teljesen rommá lőtt várost. A 30-35 fokos hidegben melegedő helyiségek (bunkerek) és élelem nélkül, a havon, szabad ég alatt kerültek védőállásba, így sok volt a fagyásos sérült. A körülzárásból január 20-án a 7. gyalogezred megmaradt kötelékei, mint a bekerített magyar és német csapatok utóvédjei csak nagyon súlyos áldozatok árán jutottak ki. Ezután rettenetes viszontagságok között élelem és lőszer nélkül számos 65
