Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
vetkezőképpen osztotta el őket: 105/1-4. a IV. hadtest, 105/7-11. a VII. hadtest, a 105/12-14. tábori munkásszázad pedig a III. hadtest hadrendjébe került. Felállították az V/5. és V/6. közérdekű munkásszázadot is, az előbbit az 1. páncéloshadosztálynak rendelték alá, az utóbbi pedig 1942. szeptember-december között hadseregközvetlen alakulatként tevékenykedett. A szegedi 40. bevonulási központba behívottak közül sokan kerültek be a 454. különleges munkásszázadba is, amelyet szintén a 2. hadsereg kötelékébe osztottak be, valamint az 5004. tábori munkásszázadba, amely a megszálló alakulatokhoz közé került ki 1943. május első felében. A 105/1-2-3. tábori munkásszázadokat a 13. könnyű hadosztály hadrendjébe állították be. 1943 januárjában Osztrogozsszkban voltak és a kitöréskor a második lépcsőbe sorolták be őket a hadosztályvonattal és az orosz hadifoglyokkal együtt. A századok visszavonuláskor megsemmisültek. A 13. könnyű hadosztály gyülekezési területén 1943. február 17-én létszámuk már csak 2 kerettiszt és 5 fő munkaszol- gálatos volt. A többiek meghaltak, megfagytak vagy fogságba estek.52 A Don-kanyarban harcoló szegedi alakulatok tragédiája is mutatja, illetve csak jelzésszerűen érzékelteti, hogy miért volt oly sok szegedi áldozata a 2. magyar hadsereg pusztulásának. Szegediek ugyanis, ahogy ezt a fennmaradt veszteséglistákon olvasható hősi halottak katonai egységeinek különbözősége is bizonyítja, a hadsereg minden fegyvernemében és szinte minden gyalogezredében megtalálhatók voltak. Kiemelkedően magas számban szolgáltak az eddigiekben is tárgyalt 13. könnyű hadosztálynál, pontosabban ennek kecskeméti 7. gyalogezredében, illetve alig valamivel kisebb számban ennek 31. gyalogezredében. Mindkét gyalogezred III. (kiskunfélegyházi) zászlóaljának veszteségei voltak a legsúlyosabbak és itt találjuk a legtöbb szegedi honvéd hősi halottat is. Ez indokolja, hogy a 7. gyalogezred doni tragédiájáról röviden, külön is szóljak. A gyalogezredet - teljes nevén magyar királyi „Zrínyi Miklós” 7. honvéd gyalogezredet - 1942. május 1-3. között mozgósították. Kivonuló parancsnoka vitéz Vasváry Frigyes ezredes volt, őt előbb ideiglenesen, majd 1942. október 5-i kinevezése után Tormássy-Szávits Sándor ezredes váltotta fel. Később Szörényi Árpád és Pilisy István alezredesek, végül ismét Tormássy-Szávits Sándor ezredes látta el a parancsnoki teendőket. Ő volt az, aki az alakulatot haza vezette. Az ezred hadszíntérre való kiszállítása előtt 1942. május 9-től 22-ig Soltvadkert-Orgovány- Bugac területén vegyes fegyvernembeli harcszerű éles lövészeten vett részt, amelyet vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke is megszemlélt. Május 23-tól június 20-ig a mozgósított ezred utóképzése a békehelyőrségekben folyt. Közben - elvonulását jóval megelőzően - június 4-én a miniszterelnök jelenlétében az ezredet Kecskeméten a Széchenyi téren ünnepélyesen elbúcsúztatták.. Az ezredzászlóra feltűzött zászlószalagon a következő felírás volt olvasható: „légy győzelmek tanúja és térj vissza dicsőséggel.” HL lásd 42. sz. jegyzet 52 64
