Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
megtarthatták rendfokozatukat egy ideig. 1940 májusában megkezdték a közérdekű munkásszázadok szervezését. 1940 júniusában már 60 ilyen század állt fel. 1941 áprilisában a zsidó munkásszázadbelieket sárga karszalag viselésére kötelezték, de a szélesedő antiszemitizmus ellenében, a hadsereg tagjaiként még bizonyos védettséget élveztek. Az 1941 augusztusi harmadik zsidótörvény, - a „fajgyalázó törvény” - látszólag csak a zsidókkal kötendő házasságot tiltotta meg. Ez viszont jelentős változást eredményezett a zsidóság megítélésében, mert faji alapon határozta meg létüket, és így az évszázados asszimilációt annulálta. A törvény alapján sorozatban születtek a honvédelmi minisztériumi rendeletek. A felnőtt zsidó férfi lakosság fegyveres szolgálatot nem teljesíthetett, ellenben saját polgári ruházatban, katonasapkában munkaszolgálatra kötelezték őket. A zsidó hatkötelesekre az 1939. évi II. te. mellett az 1942. évi XIV. te. is intézkedik: „... szolgálati kötelezettségüknek a honvédség kötelékében kisegítő szolgálat teljesítésével tesznek eleget”. A behívottak közül ekkortól különítették el a baloldali mozgalmakban résztvevő, politikailag üldözött, nem zsidó személyeket, s állították fel részükre az általában 400-as jelzésű ún. különleges munkásszázadokat. A 18-42 éves, munka- szolgálatra alkalmas és nemzetiség szempontjából megbízható zsidókat tábori (vegyes) munkásszázadokba osztották be, s 1941-től kezdték felállítani a nemzetiségi munkásszázadokat is. Az utóbbiakba a munkaképes, „nemzetiség szempontjából megbízhatatlan”, az országrészek területi gyarapodása révén Magyarországra került románokat és szerbeket osztották be. 1942 elejétől létrejött a közérdekű Munkák Országos (KMOF) Felügyelője szervezet, ez foglalkozott a honvédség keretében a munkaszolgálat ügyeivel. A hazai zsidóságnak az ország német megszállásáig a legnagyobb terhet csak a munkaszolgálat kötelezettségének teljesítése jelentette. A zsidók frontszolgálata 1942 tavaszától, a német hadsereg keleti offenzív ójával vette kezdetét. A 2. magyar hadsereg mozgósításakor ugyanis sor került munkaszolgálatosok nagyarányú behívására is. Tábori munkaszolgálatos századokba sorolva azonnal hadműveleti területre szállították őket, ahol elsősorban utak, hidak és vasutak javítását, építését, szerelvények ki- és berakását látták el. Az arcvonalba kerültek viszont lövészárkokat ástak, akadályokat emeltek, erődöket, tankcsapdákat építettek, sőt még aknásítottak és aknátlanítottak is. 1942 szeptemberében 152 munkaszolgálatos század (1 század = 250 fő és 40 fő keretlegénység), összesen tehát 38 000 fő volt a hadműveleti területen. Ebből 130 zsidó, 6 útkarbantartó, fehér szalagos keresztény zsidó, 15 pedig különleges, tehát nemzetiségi és politikai munkásszázadnak számított. A hátországi kb. ugyanennyi (174) kiszolgáló alakulat fele zsidó, a másik fele pedig nemzetiségi, főként román munkásszázadból tevődött össze.37 A Szeged környéki közérdekű munkaszolgálatra behívandó személyek 1939/40-es a hadseregszervezési rendelkezések alapján a hódmezővásárhelyi állomáshelyű V. közérdekű munkaszolgálat zászlóaljhoz vonultak be. Miután az egész 77 Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526-1945. Bp. 1992. 215-217. és Szita Szabolcs: Haláleröd. Bp. 1989. 11-17. 49
