Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Dokumentumok, visszaemlékezések
Naplórészlet Szeged 1944-es bombázásáról Szabó Géza tüzér őrvezető 1944. június 3-án szüleihez küldött levélben beszámol Szeged június 2-i bombázásáról. (Részlet Szabó Géza: „Katonaságom és francia hadifogságom története 1943-1945. ” című pályadíjas munkájából. 53-56. old.) „Szeged első bombázása 1944. június 2-án, délelőtt. Megszólalnak a szirénák, légiriadó. Kirohantunk az épületből, felugráltunk az előállt gépkocsikra és máris száguldottunk át a városon, minél távolabbra. Kb. egy órán át tartott a légiriadó, amikor lefújták. Az egy óra alatt sok liberator szállt el felettünk, de nem bombáztak. A lefújás után gépkocsira szálltunk és indultunk vissza a városba. A gépkocsin levő szakaszvezető azt mondta a gépkocsivezetőnek, hogy még nem megyünk be a laktanyába, hajtson a Tanítói kiskertek és a Szeged- Rendező pályaudvar közötti „libalegelőre”. Valóban odamentünk, de amint leszálltunk a gépkocsiról, néhány perc múlva ismét légiriadót jeleztek a szirénák. A szakaszvezető azt mondta, nem megyünk sehová, itt maradunk. Itt is a szabadban vagyunk. Különben az előző riadó alatt sem bombáztak, megváijuk itt a riadó végét. Leültünk és vártunk. Kis idő elteltével meghallottuk ismét a liberátorok zúgását. Egyre erősödött a zúgás, majd megláttuk a gépeket. Ismét elszálltak, bombázás nélkül. Amint ez a csoport liberator elszállt fölöttünk, a szakaszvezető felállította a katonákat - a légiriadó még nem volt lefújva - és elkezdte a gyakorlatozást. Mi hárman - akik irodisták voltunk (két őrvezető és egy tizedes) - ülve maradtunk és néztük az eget, ahol feltűnt egy újabban érkező repülőgép egység. A katonák még ekkor sem hagyták abba a gyakorlatozást. Újabb és újabb kötelék érkezett, szállt el fölöttünk. A rendezői színtéren fel volt állítva egy gépágyúnk a fútőház védelmére. Ez a gépágyú lőtte a liberátorokat. A budapesti vasútvonal mellett (Kiskundorozsma felől) pedig boforsok voltak, amelyek szintén lőtték a repülőgépeket. A boforsoknak nagyobb volt a lőtávolságuk, de a gépek tőlük távol, mi fölöttünk szálltak. A gépágyúnk tüzelt, de a gépágyú hatótávolsága fölött szálltak a gépek. A gépágyú robbanó lövedékekkel lőtt, így a repeszek a pilóták számára nem volt megnyugtató hatással. Azért a 4500 méter magasság fölött is okozhattak a repülőgépeken sérülést. A gépágyú sorozatlövésekkel tüzelt. A robbanás által keletkezett légnyomás megmegbillentette a gépeket. Mi ezt néztük és tárgyaltuk, miközben egyszercsak azt láttuk, hogy egy gép kiválik a kötelékből és elkanyarodik az eredeti kelet-nyugati iránytól. Egy félkört leírva beleszállt a nap irányvonalába úgy, hogy a napsütéstől a gépet alig lehetett látni. A gépágyúnk tüzelt a gépre. Mi egyszercsak azt láttuk, hogy a gép zuhanni kezd. Örömmel kiáltottunk fel, hogy „eltalálta”. Mindjárt el is szállt az örömünk, mert máris hallottuk a fülsiketítő süvítést, amely mellett láttuk zuhanni a fekete tömeget. Ez azonban nem a repülőgép volt, hanem a bombák voltak. Ledobtuk magunkat a földre. Ami ezután következett, azt nem lehet leírni. Úgy szorítottam a testemet a földhöz, ahogyan csak tudtam. Mégis úgy éreztem, hogy felemelkedik és visszaesik a testem. A gyomrom majd kiszakadt. Hol ide, hol oda dobálódtam a földön. Az volt az érzésem, hogy hatalmas földrengés van és 471
