Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
A 13. gyaloghadosztályban harcoló szegedi alakulatok története szinte jelképesen mutatja be a három magyar hadseregben harcoló többi alakulat sorsát is, amely a felmorzsolódás volt és a túlélők többségének fogságba esésével végződött. A veszteségek összegzése Szeged város második világháborús személyi veszteségét pontosan felmérni nem lehet. Nemcsak az elmúlt 50 év teszi ezt lehetetlenné, - bár a nagy időkiesés már behozhatatlan hátrányt jelent, - de pontos számok közlése korábban is megoldhatatlan vállalkozásnak bizonyult volna. Ugyanis az adott időpontban elkészített veszteséglajstromok eltűnt vagy hadifogságba esett minősítésének bizonytalansága máig zavaró, az ellentmondásos forrásanyag feldolgozása nem ad pontos eligazodást. A veszteségeket különben is csak 1944. november elejéig tartották számon, a felbomlóban lévő három magyar hadseregnek ezek összegyűjtésére sem ereje, sem lehetősége nem volt. A magasabb egységek szétestek, a csapattestek, legtöbbször német alárendeltségben, folyamatosan harcban álltak a szovjet erőkkel. Eddigi ismereteink birtokában mégis összegzést kell végeznünk, vállalva az esetleges pontatlanságot. A magyar honvédség világháborús szereplésének kezdő lépése a második bécsi döntés által visszajuttatott Észak-Erdély 1940. augusztus végi - szeptember eleji megszállásához kapcsolódott. Az első szegedi hősi halottak is ekkor estek el, 1940. augusztus 25-én Faddi A. Lajos, 26-án Körmöczi Alajos utászok aknarobbanások áldozatai lettek. Ismereteink szerint az utolsó áldozat Pap György honvéd volt, aki 1952. március 28-án a Szovjetunióban, kényszermunka-táborban halt meg. Magyarország számára a világháború valójában 1941. június 26-án a Szovjetunió elleni hadjárattal kezdődött, s a keleti arcvonal első szegedi hősi halottja Nyilas István honvéd volt, aki a Gyorshadtestben szolgált. Őt hamarosan már százak követték, akik a keleti fronton haltak meg, tűntek el, vagy szovjet hadifogságba kerültek. A második világháború 1942 tavaszáig tartó időszakában a későbbi nagy vérveszteséghez képest még elenyésző az áldozatok száma, mindössze 10-15 fő szerepel könyvünkben. A 2. hadsereg Don-menti tragédiája már igen nagy, talán a legsúlyosabb véráldozatot követelte a Szegedről hadbavonultaktól. Július-szeptember között a három szovjet hídfőállás - Korotojak, Szucsje és Uriv - körüli harcokból a három korotojaki csata követelte a legtöbb szegedi áldozatot. A legsúlyosabb veszteség a szovjet haderő 1943. január 12-i oífenzívája idején és a rendezetlen visszavonulás zűrzavarában érte a 2. hadsereget. Ebben a szegedi vérveszteség 700 fő körüli volt. Ez természetesen magában foglalja a munkaszolgálatosok majd 300 fős számát is. 1943. április 1 - 1944. április 1 között csak megszálló erők voltak a Szovjetunió területén, ezért itt minimális, mindössze 20 fő körüli a szegedi áldozatok száma. Ez a veszteség is főként abból adódott, hogy a német alárendeltségben lévő, gyenge felszereltségű hadosztályokat egyre gyakrabban vetették be az előnyomuló szovjet csapatokkal szemben. 137
